Félmilliárd forintból fejlesztik Debrecen kerékpárút-hálózatát

Két keréken Debrecenben címmel szakújságírók számára tanulmányutat szervezett 2014. október 28-án a város önkormányzata, amelyen többek között bemutatták a kerékpáros turisztikai úthálózat eddigi fejlesztését és a résztvevők ki is próbálhatták az utat.

A Kerékpárosbarát település címet is magáénak tudó cívisváros számos nevezetességét fedezhetik fel biciklin a projekt eredményeként létrejövő szakaszokon kerekezve a Debrecenbe látogató vendégek. Scheffer Attila osztályvezetőtől, valamint Pellei Edit beruházási ügyintézőtől (Városépítési Osztály, Polgármesteri Hivatal) megtudtuk, hogy uniós támogatásból bővül tovább Debrecen kerékpárút-hálózata.

A város önkormányzata a bel- és külterületi hálózat fejlesztésére 498.665.271 forintot nyert a „Kerékpáros turisztikai úthálózat és szolgáltatás fejlesztése Debrecenben” elnevezésű, ÉAOP-2.1.1/A.I-12-2012-0137 pályázat keretében. A már meglévő szakaszok hiányzó összeköttetéseinek kialakításával a város területén komplex, összefüggő kerékpárút-hálózat jöhet létre.

Biciklivel megközelíthetők az attrakciók

Fő céljuk az volt, hogy a turisztikai érdességeket az ide látogatók, valamit az itt élők is kerékpárral tudják megközelíteni, és fontos szempont volt, hogy a meglévő, elsősorban a főutak mentén a városközpont irányába tartó kerékpárutakat összekössék a belvárossal. Így összefüggő hálózat alakul ki. A projekt keretében Debrecenben több helyszínen – összesen 9 szakaszon, közel 20 km hosszan – elválasztott rendszerű, valamint egyesített gyalog- és kerékpárút épül, továbbá kerékpározható útszakaszok kijelölése történik a meglévő úthálózat lehetőségeihez igazodva, a turisztikai attrakciókhoz kapcsolódóan. Az újabb szakaszok megépítésével mintegy 80 kilométerre bővülhet a kerékpárút-hálózat, ezenkívül kerékpáros pihenőhelyeket is építenek.

Az osztályvezetőtől megtudtuk, a kerékpárutak és a kerékpárforgalmi létesítmények kiépítésével javulnak a közlekedésbiztonsági feltételek a városban, a gyalogos és kerékpáros forgalom elterelésével tehermentesítik a közutakat. A fejlesztés hozzájárulhat a kerékpáros turizmus erősítéséhez, új, tematikus túraútvonalakkal bővülhet a turisztikai kínálat. Az egészségtudatos életmód a táplálkozás mellett a fizikai rekreáció területére is kiterjed, így a szabadidő hasznos eltöltésének is egyik szempontjává válik.

Szervizcsomag a turisztikai irodából

Darin-Séllei Lívia, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület menedzsere szerint a
helyi turisztikai információs irodában új kerékpáros turisztikai szolgáltatással várják a látogatókat. A projekt keretében beszerzett kerékpáros szervizcsomagoknak köszönhetően kisebb javítási munkákat is elvégezhetnek a bajba jutott kerékpárosok, de hasznos információkat is kaphatnak például a legközelebbi szervizről, kerékpárosbarát szálláshelyről és kerékpárkölcsönzőről is.

A projekt keretében a kerékpárutak mentén kétnyelvű információs és orientációs táblák segítik a tájékozódást. A táblákon az adott szakaszhoz közeli látnivalókról található majd leírás magyar és angol nyelven. A 100 százalékos támogatottságú projekt közel félmilliárd forint. A projekt tervezett befejezése: 2014. december 31.

Tóth-Megyesi Enikő idegenforgalmi referens (Debrecen, Polgármesteri Kabinet), csoportunk szakavatott kísérője arról is gondoskodott, hogy a MODEM elől drótszamáron végigkerekezzünk Debrecen új kerékpárútjain a Nagyerdőre. Többek között megtekintettük a város büszkeségét, a Nagyerdei Stadiont, amelyen Krecz Tibor, a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. marketingigazgatója vezetett végig.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.