hirdetés
hirdetés

Gasztroélményekkel teli fesztiválok a Közép-Dunántúlon

A közép-dunántúli fesztiválokat mutatták be azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken, április 15-én az Opera Caféban rendezett a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Marketing Igazgatósága és a régió turisztikai programgazdái.

hirdetés

Glázer Tamás, az Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese fontosnak tartotta kiemelni a gasztronómia és a kultúra összetartozását, ez a legjobban észrevehető a közép-dunántúli régióban, ahol számos önálló fesztivált rendeznek, és amelyek mellé felsorakoznak az éttermek is. A komplex turisztikai élmények nem szezonszerűek, hanem egész évben várják a vendégeket. A régióban több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken, ez három százalékos bővülést jelent az előző évhez képest.

A kedvező tendencia idén is folytatódott, 2016 első két hónapjában már 9,5 százalékkal több külföldi és 3,4 százalékkal több belföldi vendéget fogadtak a régió kereskedelmi szálláshelyei. Glázer Tamás szerint a régióban zajló rendezvényeknek nagy szerepük van abban, hogy az elő- és az utószezonban is sok a látogató. A statisztikák alapján a hazai rendezvények döntő többségét a nyári időszakban tartják, harmaduk a tavaszi, negyedük pedig az őszi időszakra esik.

Lencsés Tamara, az MT Zrt. regionális marketing igazgatója szerint a Velencei-tó mellett a régió leglátogatottabb városaiban, Székesfehérváron, Tatán és Veszprémben az üzleti turizmus jellemző. A mostani összefogással arra szeretnének rávilágítani, hogy szabadidős céllal, hétvégi úti célként is mindenképp érdemes bakancslistára venni a Közép-Dunántúl városait is.

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak a következő közép-dunántúli rendezvények és képviselői: a Tatai Patara (Tata), az Etyeki Piknik (Etyek), Thury György Emlékév – A Diadal Napja (Várpalota), KoncerTó Fesztivál (Velencei-tó), a VeszprémFest – Rozé, Rizling, és Jazz Napok (Veszprém), a Székesfehérvári Királyi Napok – Koronázási Szertartásjáték (Székesfehérvár), Mórikum Kultúr-Fröccs-Fesztivál (Mór) és a SVÉT (Veszprém).



A bemutatkozó fesztiválok 

9. Tatai Patara 1597. Törökkori Történelmi Fesztivál, Tata - 2016. május 27-30.

Kisné Cseh Julianna szervező (régész, történész főmuzeológus) mutatta be. „A nagy durranás…” A kerettörténet szerint az 1594-ben kirobbant újabb háborúban Tata négybástyás vára török kézen van és komoly akadálya sikeres dunántúli keresztény hadmozdulatok indításának. A hadi kudarcokat látva Pálffy Miklós komáromi főkapitány furfangos tűzmestereinek segítségével cselvetésre szánja magát, és 1597-ben kapupetárdával berobbantja a várkaput. Idén a programok május 27-30. között zajlanak. Helyszín: a Tatai Vár és az Eszterházy tér. Péntek délután: várbéli koszorúzás, kardcsörtető mustra és díszlövésekkel kísért fáklyás felvonulás. Szombaton és vasárnap: látványos csaták (több mint 450 autentikus török és keresztény vitéz küzdelme), katonazenekari találkozó, a MH 25. Lövészdandár haditechnikai bemutatója, fegyver-és viselet bemutató. A program idején „Török étkezési kultúra” c. kiállítás, kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, jóféle ételek és italok, valamint a 3. Nemzetközi Néptánc Találkozó várja vendégeinket. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Etyeki Piknik rendezvénysorozat a Gasztrosétányon, Etyek,
facebook.com/etyekipiknik

Rókusfalvy Pál, az Etyeki Piknik főszervezője képviseletében: Az etyeki Gasztrosétányon minden évszakban kinyitnak a helyi kézműves termelők, a borászok, a sajtkészítők, a sonkások, a házi szörpök és sütemények mesterei, hogy ízes gasztronómiával és igényes kulturális programokkal várják a látogatókat. Ez az Etyeki Piknik, amely mindig az adott évszak jellegzetességeihez igazodva állítja össze programját és kínálatát. Téli Etyeki Piknik: A farsangi időszak rendezvénye disznóvágásokkal, ehhez kapcsolódó kóstolókkal, sütés-főzéssel és zenei, kulturális programokkal várja a látogatókat. Tavaszi Etyeki Piknik: A húsvéti időszak eseményének középpontjában elsősorban a minőségi magyar sonka és az Etyek-Budai borvidék egyik jellegzetessége, az „újra felfedezett” pezsgő állt. Nyári Etyeki Piknik (2016. június 4-5.): A nyárindító rendezvény leginkább a Pincefesztivál tematikáját követi főszerepben a legkiválóbb borászokkal, a kézműves gasztronómia remekeivel és jazz zenével. Őszi Etyeki Piknik (2016. szeptember 3-4.): Az őszi esemény a Kezes-lábos műfaját követi szüreti mulatsággal, kézművesekkel és a legkiválóbb népzenészekkel. A Gasztrosétányon még idén infrastrukturális fejlesztést végeznek, így méltó, korszerű és igényes környezetbe kerülnek kulturális értékeink.

Thury György Emlékév 2016

Talabér Márta, Várpalota polgármestere mutatta be: Thury, a mi Dobó Istvánunk - Várpalota múltjában nem csak ősöket, hanem hősöket is keresünk. Olyan kivételes embereket, akik szóval vagy karddal tettek tanúbizonyságot arról, hogy egy Dávidként harcoló kis nemzet is legyőzheti a szélviharként támadó birodalmak Góliátját. Nekünk, várpalotaiaknak ilyen ember a Dunántúl Oroszlánja, a törökverő várkapitány, a rettegett bajvívó, Thury György. Ahogy Dobó István, úgy Thury György is megtette, amit megkövetelt a haza, és ami lehetetlennek tűnt: 500 vitézével Arszlán budai pasa 8000 katonája ellen is képes volt megvédeni a várat. Dicső tetteit felidézve, egy önmagára büszke, fejlődő város összetartó közösségének ünnepeként rendezzük meg a Thury-emlékévet, tanúbizonyságaként annak, hogy kései utódokként is méltó örökösei vagyunk a Dunántúl Oroszlánjának. Az egész éves programsorozatból kiemelkedik az 1566-os hősies helytállás emlékére az emlékév legfontosabb eseménye a Diadal Napja (június 10-12.), a Török kultúra és gasztronómia napja (augusztus 26-27.), illetve a Magyar-török Ökölvívó Gála (szeptember 17.).

KoncerTÓ - komolyzenei fesztivál, könnyedén, Velencei-tó - 2016. június 23-25.

Bartók Melinda, szervező, a Velencei-tó Turizmusáért TDM Egyesület TDM menedzsere képviseletében: 2016. június 23-25. között hagyományteremtő könnyed-komolyzenei fesztivál várja a zenekedvelő közönséget. Az előzetes tervek alapján több helyszínen, többek közt a kápolnásnyéki Dabasi-Halász Kastélyban, a velencei Szent István katolikus templomban és a Velence Korzón csendülnek fel a világ zeneirodalmának kiemelkedő alkotásai. A rendezvény fontos üzenete, hogy a minőségi komolyzenei kínálatot, könnyed csomagolásban és varázslatos helyszíneken tálalják a szervezők. Az előadók világszínvonalú muzsikusok, akik a Cimbora című televíziós műsor és az abból kinövő tehetséggondozó művészeti táborokban felnőtt világhírű zenészek és művészbarátaik. Szólistájuk a Prima Primissima Díjas Érdi Tamás, zongoraművész. A koncertsorozat az idegenforgalmi szezonban erősíti és színesebbé teszi a minőségi kulturális kínálatot, ezzel járul hozzá a Velencei-tó környékének turisztikai vonzerejéhez. A magas színvonalú produkciók a zeneszerető közönség megtartását és a fiatalokkal történő bővítést célozzák meg, ennek köszönhetően filmzenei feldolgozások is találhatóak a kínálatban. A velencei katolikus templomban a három nap során orgonamuzsikát hallgathatnak, illetve a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar angol barokk kamaraestjén vehetnek részt az érdeklődők. A palettán szerepel Érdi Tamás zongoraművész, az Eckhardt kvartett, az Óbudai Danubia Zenekar interaktív Mozart koncertje és az Ewald Rézfúvós Együttes előadása is.

VeszprémFest, Veszprém - 2016. július 13-17.

Mészáros Zoltán, Veszprémi Ünnepi Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be: Az immár 13 éves VeszprémFest idén sem szűkölködik Grammy-díjakban, ahogy magyar színpadon először fellépő művészekben sem. Július 13-án a 85. születésnapját és 70 éves pályafutását ünneplő, a Buena Vista Social Club énekeseként világhírűvé vált kubai Omara Portuondo lép színpadra a spanyol Diego el Cigala flamenco énekessel. Július 14-én korunk egyik legkeresettebb jazzénekese, a Grammy-díjas amerikai Gregory Porter lép fel, őt követi Lisa Stansfield, akit világ egyik legnépszerűbb popsztárjaként tartottak számon a 80-as, 90-es években. Július 16-án a még csak 36 éves, de már szintén Grammy-díjjal érkező Jamie Cullum, az Egyesült Királyság valaha élt legeredményesebb jazzművésze lép színpadra. A zárónapon pedig – a MOL Nagyon Balatonnal közös szervezésben – a Thievery Corporation 20 éves fennállását ünnepelhetjük washingtoni duó számos vendég-fellépőt magával hozó csapatával. Idén sem marad el a nagy népszerűségnek örvendő Rozé, Rizling és Jazz Napok kísérőrendezvény. A 10 napos „minifesztivál” a VeszprémFest kicsit könnyedebb, harsányabb arcát mutatja, belépő nélkül, fiatal hazai zenészek koncertjeivel és a balatoni, Balaton környéki borászatok mellett kulináris élményekkel. 30 koncert, 30 borász – idén július 8 és 17. között.

Székesfehérvári Királyi Napok – Koronázási Szertartásjáték, Székesfehérvár - 2016. augusztus 12-21.
www.szekesfehervar.hu; www.koronazas.hu; www.fehervariprogram.hu

Brájer Éva, Székesfehérvár MJV, alpolgármestere és dr. Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója mutatta be: A Székesfehérvári Királyi Napok, a Szent István ünnepe köré szervezett, tíznapos, augusztusi rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye. 2016. augusztus 12. és 21. között ismét olyan kulturális csemegékkel várja vendégeit, melyek valóban csak Székesfehérvárhoz köthetőek. Életre keltett skanzen, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó óriásbábok, II. (Vak) Béla koronázása és a Musica Sacra Rossini oratóriumával a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött, komoly-, könnyű-, katonazenei koncertek, valamint a huszonegyedik születésnapját ünneplő Nemzetközi Néptáncfesztivál a Fehérvári királyok menetével és a Kárpát-medence táncosainak zarándoklatával – páratlan összművészeti eseménysorozat minden korosztálynak. A IV. Koronázási Ünnepi Játékokon – augusztus 13. és 15. között – Vak Béla, a fény koldusa nem csak a Fény utcában és a vásári forgatagban jelenik majd meg. A Koronázási szertartásjátékban Szikora János rendezésében felelevenítik a király látó életének utolsó képeit, bemutatják a világtalan országvezető küzdelmeit. Az augusztus 16-i Musica Sacra igazi kuriózum a komolyzene kedvelőinek. Az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán idén Rost Andrea, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas érdemes művész a Bolsoj vezető szólistáival adja elő Rossini oratóriumát.

Mórikum Kultúr-Fröccs Fesztivál, Mór - 2016. augusztus 18-20.

Pető-Budai Edit, szervező, a Lamberg-kastely Kulturális központ kommunikációs referense mutatta be: A Móri Borvidék a magyarországi borvidékek közül az egyik legkisebb. Jellegzetes bora a „Móri Ezerjó” hozta meg a vidék hazai és európai hírnevét, története és neve pedig összeforrt a városéval. A VII. alkalommal megrendezésre kerülő kisfesztivál keretében „MÓRIKUM” névjegy alatt a móri unikumokat ismertetjük meg látogatóinkkal. Városunk legemblematikusabb helyén, a gyönyörű Lamberg-kastélyban és csodálatos akusztikával bíró udvarán az érdeklődők találkozhatnak a móri kultúra színfoltjaival. Mindezt nemzeti ünnepünk programjai, valamint színházi események, könnyűzenei koncertek, képzőművészeti kiállítások gazdagítják. A székesfehérvári Királyi Napokhoz kapcsolódva évente 2 külföldi tánccsoportot látunk vendégül, akik bemutatják kultúrájukat, népviseletüket, ezáltal gazdagítják rendezvényünk kulturális értékeit. Helyi különlegességként kvircedlisütés bemutató társul a rendezvényhez, ahol megismerhetik a hagyományos móri sváb sütemény elkészítését és megkóstolhatják hozzá a borlevest is. Látogasson el Mórra, várja Önt az Ezerjó Hazája!

SVÉT-Veszprém – 2016. szeptember 11.

Martonosi Zsolt, a Baricska Csárda és a Chianti Étterem ügyvezetője képviseletében, a Stílusos Vidéki Éttermiség bemutatja: ÖRÖKSÉGÜNK ÉS KREATIVITÁSUNK 15 étterem, 15 világnézet, 15 kreatív séf, 1 küldetés. Becsöngettek, de nálunk a becsöngetés a déli harangszó. Találkozzunk szeptember 11-én 12.00-kor az Érseki Palota előtti téren a Veszprémi Vár kulisszái között, és éltessük a magyar gasztronómiát a hagyományainkra fókuszálva. Lássuk, miként élnek a klasszikus receptjeink a stílusos séfek fejében. Vajon, hogy fog hozzá a rántott húshoz az Anyukám mondta étterem, mit prezentál Dobos torta címen Pataky Péter, az Ikon séfje, illetve mi van a palacsintában, ha azt a házigazda Chianti étterem készíti? A stílusos vidéki éttermiség nagy, őszi közönségtalálkozója egy klasszikus vasárnapi ebédet rekonstruál. A gasztrorandevú a megyés püspök úr áldásával veszi kezdetét, ezután a Baricska Csárda cigányzenekara eleveníti fel a Jó ebédhez szól a nóta elévülhetetlen érdemeit. Az esemény a helyi éttermeknek is lehetőséget ad a bemutatkozásra. Az Oliva Étterem és a Villa Medici további két pluszkonyhát jelent, így az éttermek száma 17-re nő. Éhesek tehát nem maradunk, igaz, szomjazni sem fogunk, hiszen a Balatoni-kör tagjainak borválogatásában vakon megbízhatunk. Kell ennél több? Igen, a közönség! A belépés most is előzetes regisztrációhoz kötött. Ennek célja, hogy tudjuk, hány adaggal készüljünk, illetve, hogy fenntarthassuk az esemény családias jellegét.

Részletes információ a régió fesztiváljairól, látnivalóiról és szolgáltatásairól a Magyar Turizmus Zrt. regionális honlapján: az itthon.hu/kozepdunantul, gasztroelmeny.hu címeken elérhető új, háromnyelvű, dinamikus weboldalon pedig Magyarország legteljesebb gasztronómiai eseménynaptárja található meg, benne a Közép-dunántúli régió eseményeivel.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai