Hivatásturizmus Budapesten

Havonta átlagosan 200-nál is több hivatásturisztikai rendezvénynek adott otthont Budapest 2017-ben, legnépszerűbb a késő őszi időszak A European Cities Marketing európai városmarketing szervezet (ECM) az idei évben is publikálja az európai nagyvárosok hivatásturisztikai rendezvényeinek összesített statisztikáját, valamint az ez alapján összeállított városrangsort. A nemzeti turisztikai ügynökség és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) együttműködése keretében, az MTÜ Értékesítésért Felelős Igazgatóságának Kongresszusi Iroda Főosztálya a 2017. évre vonatkozóan összesítette a magyarországi, és benne a budapesti MICE rendezvényeket. Az adatbázist a BFTK bocsátotta az ECM rendelkezésére.

A Magyar Kongresszusi Iroda által, a hivatalos ICCA besorolásokat alapul véve összeállított 2017. évi adatállományban mintegy 2 452 meeting – konferencia, kongresszus, illetve incentive rendezvény – került nevesítésre budapesti helyszínnel. Havi átlagban mindez 204 hivatásturisztikai rendezvényt jelent Budapest számára. Ez azzal együtt is figyelemre méltó szám, hogy a hivatásturisztikai statisztikai kimutatások szerint nőtt a vidéki helyszínek szerepe.

2017-ben a rendezvények 61,3%-a (1.503 rendezvény) típusát tekintve corporate rendezvény volt, ezenfelül 949 nem corporate rendezvényt is megvalósítottak Budapesten. Vonzáskörét tekintve az események 35,3%-a (865 rendezvény) nemzetközi találkozó volt, további 1 587 rendezvény minősült „hazai” volumenűnek, vagyis az MTÜ adatbázisában szereplő rendezvények közel 65%-ának vonzereje kifejezetten a belföldi vendégkörre terjedt ki.

Egy hivatásturisztikai desztináció népszerűségét nagyban alakítja a meetingeken résztvevők száma is. A tavalyi év 2 452 budapesti MICE rendezvényén mindösszesen 414 139 vendég vett részt, ez egy találkozóra vetítve átlagosan 169 résztvevőt jelent. A legtöbb, mintegy 7 500 résztvevőt a Millenárison rendezett  MOMART LEGO® Store Show vonzotta Budapestre, 2017. június 3. és 6. között. Ezt követte a Zukunft Personal Hungary emberi erőforrásmenedzsment-szakkiállítása november 13. és 17. között, 5 000 érdeklődővel. A résztvevők száma alapján bronzérmes lett a 2017. május 26. és 28. között rendezett World Congress of Families (WCF) - Családok XI. Világkongresszusa, 3 000 látogatóval. 

Helyszín alapján tipizálva a rendezvényeket, a legtöbb, 1 476 eseménynek valamelyik szálloda adott otthont. Ez az összes rendezvény 60%-át jelenti. 245 eseményt (10%) egyetemi helyszíneken, felsőoktatási kampuszokon rendeztek meg. A rendezvények egy számottevő kisebbségét, közel 8%-át (195 meeting) rendezték kongresszusi- vagy konferenciaközpontban, illetve kifejezetten hivatásturisztikai rendezvények megtartására szolgáló épületkomplexumban. A fennmaradó 536 rendezvényt (22%) egyéb helyszíneken szervezték — érdekesség, hogy ide tartoznak a legnagyobb látogatószámú rendezvényeknek otthont adó rendezvénycsarnokok és vásárszervezők (Millenáris, Hungexpo) is.

Ha a rendezvények regisztrált látogatószámát vesszük alapul, és az alapján vizsgáljuk a helyszíntípusok szerinti megoszlást, akkor a következő eredményt kapjuk:

A különböző üzleti rendezvények, meetingek számszerűsített időbeli eloszlása – havi bontásban – az alábbiak szerint alakult (ahol több különböző hónap naptári napjaira terjedt ki a rendezvény, ott valamennyi érintett hónap figyelembe vételével készült a felmérés)

Fenti számokból kitűnik, hogy elsősorban a november (egyedüliként 300 fölötti rendezvényszámmal!), majd az október és a május, illetőleg az április voltak a legnépszerűbb időszakok a budapesti rendezvénynaptárban. Számottevő szezonális kicsúcsosodások tapasztalhatók a legforgalmasabb tavaszi, illetve őszi hónapok körül: ennek megfelelően Budapesten elkülöníthető egy tavaszi (április-május havi) és egy őszi (október-november köré rendeződő) csúcsszezon. A 2017. évi MICE rendezvények 22,7%-a az első, 33%-a a második, 14,7%-a a harmadik, míg 32,2%-a a negyedik negyedévben valósult meg.

A közel 12.600 szakmai rendezvényt regisztráló ICCA (Konferenciaszervezők Nemzetközi Szövetsége) frissen publikált nemzetközi városrangsorában Budapest a 2016. évi adatokhoz képest négy, 2015-höz képest pedig hét helyet javított, így a most napvilágot látott, 2017-es rangsorolás alapján előrelépett a 12. helyre. A magyar főváros – a nemzetközi konferenciaszövetségek által városrotációs rendszerben megrendezett, tárgyévi 128 konferenciájával – olyan népszerű üzleti desztinációkat utasított maga mögé, mint például Hong Kong, Dublin, Koppenhága, Amszterdam, Bangkok, Róma, vagy a TOP20-ba újonnan belépő Tokió és Montréal. Amennyiben a 4000 fő befogadására alkalmas kongresszusi központ építésére vonatkozó közbeszerzés kiírása, majd a kivitelezés a tervezett ütemezés szerint alakul, akkor 2020 után további átrendeződés várható a városrangsorban, Budapest javára.

Mindezzel párhuzamosan Budapest turisztikai szervezete, a BFTK a frankfurti IMEX-re időzítve, 2017 után immár másodízben jelentette meg Budapest MICE Guide kiadványát, a Turizmus Kft.-vel együttműködésben. Az angol nyelvű szakmai katalógus Budapest konferencia-, rendezvény és incentive kínálatát mutatja be. Az aktualizált MICE Guide a nemzetközi konferencia- és kongresszus-szervezők, valamint a külföldi és hazai corporate partnerek részére nyújt információt fővárosi konferenciahotelekről, konferencia- és rendezvényhelyszínekről, valamint bemutatja a hazai PCO-kat és DMC-ket. A katalógust az érdeklődők hamarosan online is böngészhetik a BFTK weboldalán.

Forrás: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.