Horvátországgal is megvan a kétoldalú egyezmény

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

 

Szijjártó Péter azt mondta, már folynak a tárgyalások a szomszédos országokkal arról, hogy azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, szabadon utazhassanak. "Ma sikerült lezárni a tárgyalásokat Horvátországgal. Megállapodtunk arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között. Így azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak Horvátországba" - hívta fel a figyelmet a külügyminiszter. Hozzátette, hogy a technikai részletek a tárca konzuli szolgálatának honlapján lesznek megtalálhatók. "Az utolsó technikai részleteket egyeztetjük a horvát partnerekkel, és a megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni. Onnantól kezdve magyar és horvát állampolgárok oltási igazolvánnyal, korlátozás nélkül utazhatnak a két ország között" - mondta Szijjártó Péter.

Szerbiával, Montenegróval, Szlovéniával és Bahreinnel már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről  és a külügyi tárca egyeztetéseket folytat Görögországgal és Izraellel is. Flesch Tamás, az MSZÉSZ elnöke a napokban úgy nyilatkozott, a hazai szektor szolgáltatói számára nagy segítség lenne, ha a legnagyobb küldő országok közül Nagy-Britanniából és Németországból is lehetne hamarosan jönni.

Forrás: MTI


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.