Így csökkenti ökológiai lábnyomát a Lufthansa

Az Osztrák Turisztikai Napokon a Lufthansa CO2 minimalizálási stratégiájáról is hallhattak a résztvevők átfogó előadást.

A háromnapos rendezvény egyik első panelbeszélgetése a jövő turisztikai desztinációjáról szólt. Résztvevői egyetértettek abban, hogy a környezetileg, társadalmilag és gazdaságilag fenntartható turizmus nem képzelhető el az utazás és a tartózkodás okozta károk Pareto-elv alapján történő optimalizációja nélkül. Élhető régiókra, minőségi élményterekre van szükség, ahol a helyben lakók és az oda látogatók érdekei a másik érdekeinek sérülése nélkül is megtörténhet. Elhangzott, hogy míg a turizmussal járó közlekedés 80-, addig a helyben tartózkodás 20 százalékban felelős a turizmussal összefüggésbe hozható károsanyag kibocsátással - jelenti a helyszínről a GD Consulting.



A Lufthansa-csoport képviselőjének előadásában a légiközlekedés ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében tett lépésekről és a vállalat szén-dioxid minimalizálási stratégiájáról hallhattak a résztvevők részletes előadást. Hangsúlyozták: összetett intézkedési terv mentén lehet csak komoly eredményeket elérni, fontos az átfogó szemlélet és a tervek következetes végrehajtása. A légiközlekedés és a vasúti közlekedés intermodalitásának megvalósítása az egyik ilyen opció. A legújabb technológiák alkalmazása a géppark megújítása során szintén egy lehetőség. A Lufthansa-csoport által megrendelt 180 újgenerációs géptípussal a meglévő gépparkhoz képest 30 százalékos szén-dioxid csökkenés érhető majd el. További lehetőség a járatok időbeli és kapacitásbeli használatának optimalizációja, amelyet a Single Europen Sky EU-s irányelv mentén törekednek minél hatékonyabban átültetni a gyakorlatba. További opció az új típusú SAF-üzemanyag, az újkerozin használata, amellyel akár a korábbinál 80 százalékkal kevesebb káros anyag kerül a repülés során a levegőbe. Az utasok felé pedig fel lehet kínálni a repülésük során keletkezett kibocsátás kompenzációját, erre számtalan projekt létezik.

Forrás: GD Consulting


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.