Így holnap hajnalban újraindulhat a közlekedés

A Budapest-Déli pályaudvar mintegy 150 szakember közreműködésével és 25 munkagéppel zajló karbantartása ütemezés szerint fejeződik be ma este, így holnap hajnalban újraindulhat a közlekedés. A 477 millió forintba kerülő, I. ütemben megvalósult munkálatoknak köszönhetően megelőzhető a sebességkorlátozások bevezetése, felére csökkenhet a menetrend szerinti közlekedést akadályozó műszaki üzemzavarok száma - közölte szerdán a MÁV.

Szerda estig befejeződik a Déli pályaudvar karbantartása és a munkálatok során kicserélt, felújított berendezések üzempróbája. Így csütörtök hajnaltól újraindulhat a vonatforgalom, és az utazóközönség előtt is megnyitják az állomást. Az átlagosan napi 250 vonat ismét az eredeti menetrend szerint közlekedik a Budapest-Déli–Tatabánya–Győr, Budapest-Déli–Székesfehérvár, Budapest-Déli–Pusztaszabolcs–Pécs vonalakon (utóbbi két vonalon – pályafelújítás miatt –továbbra is vágányzári menetrend lesz érvényben).

Az I. ütem keretében a Déliben két hét alatt olyan karbantartási munkákra került sor, amelyeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehetett elvégezni, de jelentősen javítják a Déli pályaudvar szolgáltatásai színvonalát, a vonatok menetrendszerű közlekedését, és a felére csökkenhet a menetrend szerinti közlekedést akadályozó műszaki üzemzavarok száma. A 150 szakemberrel és 25 munkagéppel, vasútüzemi és közúti járművel végzett karbantartás 477 millió forintba került. Az állomási vágányhálózat, a biztosítóberendezés és felsővezeték-hálózat továbbra is eredményesen és biztonságosan szolgálja ki a menetrendi feladatokat.

A biztonságot és a komfortszintet javító felújítások az utasforgalmi területeken:

2800 négyzetméteren újraaszfaltozták a botlásveszélyes peronszakaszokat, kijavították a járófelületeket.

A peronoknál 80 db nagyobb fényerejű, kisebb fogyasztású lámpával modernizálták a térvilágítást, a korrózióvédelem miatt újrafestették a 20 db oszlopot.

A vonatforgalom és a menetrend stabilitását szolgáló munkák:

Mintegy 400 darab talpfát, illetve betonaljat, 60 helyszínen szórványosan összesen 3336 méter sínt, ezeken kívül váltókat és ágyazatot is cseréltek.

Karbantartást végeztek a teljes felsővezeték-hálózaton a meghibásodások, szakadások megelőzése érdekében, a munka keretében az elhasználódott szigetelők, tartószerkezeti elemek, kábelek és sodronyok 30%-át kicserélték.

Jelentős javítási munkákat végeztek el a váltó- és biztosítóberendezés alkatrészein (állítódob, vonóvezeték, vonóvezeték-csatorna stb.) a váltóállítási hibák és üzemzavarok, valamint az abból eredő késések megelőzése érdekében.

Két helyen, a Kuny Domonkos utcánál és Győri út mellett több mint 140 köbméternyi támfalat erősítenek meg és építenek újjá.

Az üzemi területen belül a vasutas dolgozók biztonságos közlekedése érdekében a sínek közötti gyalogos átjárókat korszerű, gumielemes felületűre építették át.

Egyes üzemi épületeken tetőszigetelést, vakolatjavítást végeztek a munkakörülmények javítása érdekében.

Kétszáz négyzetméteren szigetelték az első és második vágány alatti kábelalagutat, amely vágánybontással és építéssel is együtt járt.

A karbantartás II. ütemében valósul meg a metrószint, a csarnok és a perontetők álmennyezetének cseréje és az oda beépített világítótestek korszerűsítése, valamint a Délibe vezető alagút Kelenföld felőli végén a korábbi rézsűcsúszás végleges helyreállítása. Emellett három korszerű utastájékoztatási monitort helyeznek ki a pénztárcsarnokba. A vonatforgalmat már nem befolyásoló munkálatok 2019 júniusában fejeződnek be.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.