Jó főszezont zárt a szlovák turizmus

A nyári főszezonban és az év első nyolc hónapjában is emelkedett idén a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma - közölte a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium hétfőn.

A szaktárca adatai szerint az év első 8 hónapjában 3,71 millió turista választotta úti céljának Szlovákiát, mintegy 8 százalékkal többen, mint egy éve. Idén augusztus végéig a turisták, több mint 10 millió vendégéjszakát töltöttek Szlovákiában, átlagosan 2,7-et.

A turisták száma a nyári főszezont tekintve még gyorsabb ütemben nőtt. Az idei nyári szezonban 1,75 millió turista választotta úti céljának Szlovákiát, ami 8,2 százalékos növekedés. A nyári szezonban 5,4 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták, ami átlagban 3,1 éjszakát jelent egy főre.

A Szlovákiát úti céljuknak választó turisták között az idei nyári szezonban is többségben maradtak a belföldiek, arányuk 56,6 százalékos volt. Ugyanakkor a külföldről érkező látogatók száma a belföldieknél gyorsabb ütemben, éves szinten 8,3 százalékkal nőtt.

A vizsgált időszakban legtöbben Csehországból látogattak Szlovákiába, ők tették ki az országba érkezett összes külföldi turista egyharmadát. A külföldről érkezett turisták számát tekintve a cseheket a lengyelek, németek, magyarok és osztrákok követték a sorban.

Az ország egyes régióinak látogatottságát és az ott töltött vendégéjszakákat tekintve az idei nyári szezonban Pozsony megye végzett a vezető helyen, a fővárosban és környékén ebben az időszakban 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek az odalátogatók.

Forrás: MTI


Spanyol strandok egy jelentős része tűnt el a föld színéről

Spanyol strandok egy jelentős része tűnt el a föld színéről 

Az ok a globális felmelegedés.
 A világ legelszigeteltebb lakott szigete

A világ legelszigeteltebb lakott szigete 

Az apró atlanti-óceáni sziget több mint 2400 kilométerre fekszik a legközelebbi parttól, és alig több, mint 200 lakosnak ad otthont, fővárosa nem véletlenül viseli a Föld legmagányosabb városa címet.
Muszlimbarát turisztikai fórum Kambodzsában

Muszlimbarát turisztikai fórum Kambodzsában 

Kambodzsa nemrégiben megrendezte első „Muszlimbarát Turizmus Fórumát” a Phnom Penh Hotelben, amely jelentős mérföldkövet jelent az ország turizmusának fejlesztésében.
Ön mennyi ideig bírná egy lakatlan szigeten?

Ön mennyi ideig bírná egy lakatlan szigeten? 

Nemrég kiválasztották azt a fiatal házaspárt, akik Great Blasketre, Európa legnyugatibb szigetvilágának legnagyobb ír szigetére fognak vigyázni hat hónapon keresztül.
Dubaj a Ramadán ideje alatt is várja a látogatókat

Dubaj a Ramadán ideje alatt is várja a látogatókat 

Akár először jár Dubajban, akár visszatérő vendég, szinte biztos, hogy találni fog a kedvére való elfoglaltságot, programot a város fantasztikus kínálatából.
A turizmus jövője az új osztrák kormány programjában

A turizmus jövője az új osztrák kormány programjában 

A most hivatalba lépő hárompárti kormánykoalíció céljai közt szerepel, hogy Ausztria továbbra is a a világ egyik legvonzóbb és legélhetőbb turisztikai célpontja maradjon.
Ebbe az európai metropoliszba még azelőtt el kell utazni, hogy kitörne a nyár

Ebbe az európai metropoliszba még azelőtt el kell utazni, hogy kitörne a nyár 

Madridból jelentkezett a Privátbankár Világjáró rovata.
Globális felmelegedés: a medvék már az erdőket járják

Globális felmelegedés: a medvék már az erdőket járják  

A természetvédők szerint indokolt a fokozott óvatosság a medvék élőhelyei közelében.
Prágában látható Etiópia két ritkasága

Prágában látható Etiópia két ritkasága 

Etiópia kölcsönözte Csehországnak nemzeti kulturális örökségének két leghíresebb, legértékesebb régészeti leletét.
Brüsszel egyik szimbóluma – turisták millióit vonzza

Brüsszel egyik szimbóluma – turisták millióit vonzza 

A The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírporál beszámolója szerint az Atomium 11-milliomodik látogatója egy, a belga fővárosba érkező francia család volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.