Kétszáznál is több hazai település csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz

Az Európai Mobilitási Hét idei, Közös út, közös jövő mottójához híven a környezettudatos közlekedésről szólnak a szeptember 16-22. között, országszerte megrendezett programok.

„A szolgáltatási színvonal folyamatos fejlesztése mellett a hatékony és eredményes szemléletformálás segítheti leginkább a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését. Az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap ezt az üzenetet hivatott eljuttatni Abodtól Zircig az ország minden részébe” – mondta Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az országos kampány Andrássy úti nyitó eseményén, az Európai Mobilitási Hét családi hétvégéjén.

A Mobilitási Hétvégére lezárt Andrássy utat Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója egy felkiáltójelhez hasonlította, amely egyrészt figyelmeztet arra, hogy egyetlen Földünk van véges, ezért megóvásra szoruló erőforráskészlettel, másrészt pedig közös cselekvésre szólít fel.

„Az együttműködésnek nincs alternatívája, és szeretnénk megmutatni azt, hogy a főváros ebben élen jár” – mondta el megnyitó beszédében, hangsúlyozva: Budapest jelentős erőfeszítéseket tesz az elektromobilitásért és a környezet védelméért, azért, hogy a fővárost a fenntartható és környezetkímélő közlekedés jellemezze.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a magyarországi vasúti közlekedés hazai és uniós forrásokból finanszírozott elmúlt évekbeli fejlesztéseire hívta fel a figyelmet, kiemelve a már 123 darabos, FLIRT-motorvonatból álló flottát, az egyre gyorsabb ütemben megújuló járműparkot és vasútállomásokat, szolgáltatásokat. 



Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója az elektromobilitás fontosságáról beszélve kiemelte: kulcskérdés, milyen forrásból állítjuk elő az elektromos áramot. „Egyértelmű, hogy az atomenergia és a megújuló energia együtt képes ezt a feladatot beteljesíteni.”

A résztvevő hazai önkormányzatok száma nemzetközi összevetésben is magasnak tekinthető, Magyarország mintegy 50 ország versenyében az elmúlt években kibérelte a dobogó harmadik fokát.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a programsorozat nemzeti koordinátoraként 70 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá 175 település programjaihoz, az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap megtartásához.

A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét. A programsorozat célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözze.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.