Közösen szüretel négy nagy badacsonyi borászat

(MTI) - Közös Kéknyelű-szüretet rendezett négy meghatározó badacsonyi pincészet: az Istvándy, a Laposa Birtok, a Szeremley Birtok és a Válibor; az egymás birtokain együtt leszüretelt szőlőből közös bort készítenek.

Kardos Gábor, a Szeremley értékesítési igazgatója az MTI-nek elmondta: a hétvégén szüretelt szőlőből a Badacsonyi Kör első borát hozzák majd forgalomba; így Magyarországon először kerülhet piacra egy borvidék ismert termelői által közösen szüretelt és készített bor.
Kardos Gábor kifejtette: a közös szürettel céljuk az is, hogy újra közösségteremtő esemény legyen a szüret és ne csupán PR- vagy marketing-rendezvény, egyes pincészetek reklámjaként.
A vandál módon megcsonkított rizlingtőkéik kapcsán nemrég elhíresült Villa Sandahl svéd tulajdonosát is meghívták, hogy bemutathassák boraikat ez alkalomból; a Badacsonyi Kör ezzel is az összefogás és a szolidaritás fontosságát kívánja hangsúlyozni.
A régió és az ország ismert séfjeivel együttműködve az alapító pincészetek szintén hagyományteremtő céllal kezdeményezik, hogy a szőlőlevéllel és Kéknyelűvel készülő ételek neve legyen badacsonyi módra és ezzel is gazdagodjon a magyar gasztronómia - tájékoztatott Kardos Gábor.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.