Látogatócsúcs a Prédikálószéken

A Dunakanyarra egyedülálló panorámát nyújtó, tavaly októberben átadott kilátóra fél évvel ezelőtt szerelt látogatottság számlálót a Pilisi Parkerdő Zrt. A számláló adatai szerint május óta közel 20 ezer kiránduló fordult meg a kilátóban, hogy még magasabbról tekinthesse meg a Dunakanyar csodáit.

A hosszú ősz látogatói rekordot hozott az első születésnapját ünneplő Prédikálószéki-kilátóban. Pontosan fél éve indította el a Pilisi Parkerdő Zrt. azt a mérést, amelynek adatai még az erdőgazdaság szakembereit is meglepték: május óta közel 20 ezer kiránduló kereste fel a hegycsúcsot. Mindez azért is különösen szép teljesítmény, mert a Prédikálószéki-kilátó a legközelebbi településtől is bő 2 órányi gyalogútra található.

A legtöbben egy hónappal ezelőtt, szinte az átadás napra pontos évfordulóján, október 15-én voltak kíváncsiak a páratlan dunakanyari panorámára: aznap összesen 734 fő kapaszkodott fel a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsára. A statisztikából kiderül, hogy a legtöbben (közel 8000-en) a vizsgált időszak valamelyik szombati napján látogatták meg a kilátót, de népszerűek a vasárnapok is: a kirándulók közel harmada a hét utolsó napján csodálta meg a panorámát a Prédikálószékről. Így akik inkább maguk szeretnék élvezni az erdő nyugalmát, azok számára a kevésbé látogatott nyári ünnepnapok vagy az őszi hétköznapok javasoltak.

Látogatói szempontból a „csúcshónap” mindenképpen október volt, de júniusban és júliusban is havonta több mint háromezren mászták meg a 12 méter magas kilátó lépcsősorait. A látogatók háromnegyede reggel 9 és este 18 óra között fordult meg a hegyen, miként az is érdekes, hogy naponta átlagosan egy kiránduló már reggel 6-kor felért a 639 méter magas csúcsra.

A kilátó tetején webkamera és meteorológiai állomás is működik, amelynek képeit és adatait egy-egy látványosabb időjárási helyzetben több százezren követik, a kilátó környékén ezen túl ingyenes Wi-Fi is elérhető.

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.