Májustól nyílnak a turizmushoz kapcsolódó pályázatok

Folytatódik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásainak kihelyezése. Erre a célra 200 milliárd jut - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden a fővárosban megtartott sajtótájékoztatóján.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A most rendelkezésre álló forrás mintegy 50 százalékát az ÚMVP I-es tengelyének jogcímeire, azaz a mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási és az erdészeti ágazat versenyképességét javítani szándékozó pályázók vehetik igénybe - ismertette a miniszter. Kiemelten fogják támogatni a környezeti és tájgazdálkodást, és a mikrovállalkozások, apró gazdaságok számára is elérhetővé szeretnék tenni a pályázati pénzeket, ugyanakkor az eljárásrend változtatásával rövidítik a pályázatok elbírálási idejét.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 2011-ben megnyíló ÚMVP jogcímeket ismertette. Közölte, hogy a mikrovállalkozói pályázatok esetében is lerövidül a döntési időszak: a korábbi évek 12-13 hónapja helyett idén ennek felével lehet számolni. ÚMVP III-as tengelye vonatkozik a vidéki élet minőségének javítására, amelyre idén májusban nyílik meg a pályázati lehetőség. Ide tartozik: A turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások fejezete. (Idén a III. tengelyre négy és fél milliárd forintot fizettek ki eddig.) Az államtitkár szerint kisebb gazdálkodók is benyújthatják pályázatukat, a 2772 településen 2,8 millió lakost érinthet a turizmus fejlődése.

Szándékaik szerint lehetőség nyílik a falusi szállások bővítésére, a gyermek és ifjúsági turizmus fejlesztésére, valamint a tájházak és a skanzenek minőségének javítására. A turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások központi jogcímek lettek, vagyis kikerültek a LEADER program alól - tette hozzá. 

Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke bejelentette, hogy tegnap, hétfőn került sor a kérelembenyújtási felület megnyitására, melyen 2 nap alatt 171 kérelmező jelent meg. Fontos információ még, hogy a beruházási pályázatokhoz kapcsolódóan korábban nem lehetett vis maiorra hivatkozni, idén azonban erre is lehetőség nyílik, így maximum egy éves határidő-hosszabbítást kaphatnak a pályázók.

Érdemes figyelni a mvh.hu honlapot, ahol májustól folyamatosan jelennek meg a turizmussal kapcsolatos pályázati kiírások. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.