Megvannak a döntősök, jöhet a szavazás!

A nemzetközi zsűri döntött: íme a magyar építészet legjobbjai 2016-ban. November 7-től pedig a közönség is szavazhat a legkiemelkedőbb építészeti munkákra

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

“A magyar építészet az élvonalba tartozik.” - fogalmazott Indira van't Klooster, az A10 magazin holland főszerkesztője, a Média Építészeti Díjának előzsűrijének elnöke. Idén a nemzetközi szakmai zsűri 5 tervet és 6 épületet juttatott a döntőbe, amelyet 2016. december 11-én 17 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendeznek meg. Az epiteszforum.hu idén 12. éve rendezi meg a díjat, amelyre 91 épülettel és 67 tervvel neveztek.

Az előzsűri értékelése szerint a benyújtott pályázatok bizonyítják, hogy a magyar építészek és ügyfeleik tudják, hogy hogyan navigáljanak okosan és jó érzékkel a modernizmus, kortárs irányzatok, tradícionalizmus és kézművesség uralkodó szelei közt, a krízis sújtotta Európában. Mindeközben nem félnek égető társadalmi problémákat felvetni, és ezekre jól átgondolt fenntartható válaszokat adni. A munkákat a nyilvános díjátadón látványos prezentációk keretében mutatják be alkotóik az ország vezető médiájának képviselői és a nagy nyilvánosság előtt.

A döntő zsűrijében helyet foglalnak az MTVA Bartók Rádió, Index, Népszabadság, Magyar Nemzet, Mandiner, Design Terminál, vs.hu, HírTV, TrendFM, Karc FM, Heti Válasz és Turizmus Trend/Vendég & Hotel képviselői. Az összesen 2,1 millió forint összdíjazású és értékes nyereményekkel kiegészített eseményen a két fődíj mellett több különdíjat és közönségdíjakat is kiosztanak. Ezeken a linkeken lehet szavazni a Média Építészeti Díja 2016-os közönségdíjára terv és épület kategóriákban. A díjátadóra jegyek november 7-től kaphatók a Ticketportalon.

Az előzsűri a döntőbe jutott épületeteket és terveket eltérő bírálati szempontok alapján választotta ki. A kiválasztott épületekben közös, hogy fontos mai témákat feszegetnek: átalakítás, örökség, lakhatás, fenntarthatóság, kézművesség, emellett mindegyikben fellelhető a bátorság és egy-egy nagy gesztus. Az épület kategóriában döntőjébe jutott az Ózdi gyártelep rehabilitáció , a Rudapithecus Látványtár a Majomszigeten , a CEU új belvárosi épületegyüttese , az Arkt Művészeti Ellátó , a Time Box: pavilonok a Mikháza Régészeti Parkban , illetve a debreceni Szent György templom.

A tervek esetében a 4 tagú szakmai előzsűri nem azt tekintette legfőbb szempontnak, hogy jó épület válna-e a pályázatokból, hanem a témákat, amelyekre felhívják a figyelmet. A jövő építészei érdeklődésük központjának választották a nukleáris hulladék, munkanélküliség, egyenlőtlenség, helyi dzsentrifikáció és örökség kérdéseit, és ezekre adtak friss és meggyőző építészeti javaslatokat. A terv kategória döntőjébe a Napfényműterem a Magdolna-negyedben , a Csontváry Múzeum , a Mesterségek Műhelye Tiszavasváriban , a Nagy aktivitású radioaktív hulladék végleges tároló látogatóközpont és DEMO Labor valamint a Salgó vára: egy nem vár rekonstrukció című pályamunkák jutottak.

Az epiteszforum.hu a gálaeseményt idén is egy elismert, nagyra becsült mester köszöntésével kezdi: Török Ferenc a ma élő építészgeneráció egyik legfontosabb alakja, akinek szellemi holdudvarából kerültek ki a jelenleg alkotó legjobb szakemberek.

A közönségdíjas terv kiválasztásának első körében november 7-től az epiteszforum.hu olvasói szavaznak a finalistákra terv és épület kategóriákban. A szavazás második köre az Urániában lesz: az ott összegyűlt közönség szavazatai fogják eldönteni, hogy ki kapja a Média Építészeti Díja Közönségdíját. Az index.hu-n zajló internetes szavazás győztese a portál különdíját kapja meg. Idén először adják át a zsűri különdíját valamint a Lechner Tudásközpont épületrekonstrukciós különdíját is, amelyet a legjobb 1945 után épült épület rekonstrukciója kap meg.

A díjjal a Tudásközpont fel szeretné hívni a figyelmet Magyarország II. világháború utáni építészeti örökségének fontosságára - a különdíjra november 15. éjfélig még lehet jelentkezni, azokkal az épületekkel és tervekkel is, amelyeket a Média Építészeti Díjára nem regisztráltak.

A Média Építészeti Díja abból a célból jött létre, hogy áttörje a kommunikációs korlátot az építészek és nagy nyilvánosság között, a magyar közéleti, kulturális színteret megcélozva. Ezért kér fel az e piteszforum.hu minden évben ismert médiaszereplőkből álló, nem szakmai zsűrit, hogy elemezze és díjazza a döntőbe került épületeket és terveket.

Média Építészeti Díja esemény: 2016. december 11. 17:00. Uránia Nemzeti Filmszínház Budapest

Nemzetközi előzsűri: Indira van't Klooster - A10 magazin, Anna Yudina - Monitor magazin, Florian Heilmeyer - Uncube, Beleznay Éva - a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének (HuGBC) alelnöke Bővebb információ a nemzetközi zsűritagokról.

A zsűri elnöke: Devich Márton - MTVA Bartók Rádió

A 2016-os MÉD zsűrije: Böszörményi-Nagy Gergely - Design Terminál, Földes András - Index, Kántor Viola - HírTV, Dr. Komáromi Balázs - Trend FM, Mohácsi Szilvia - Karc FM, Pion István - Magyar Nemzet, Rajcsányi Gellért - Mandiner, Szalai Anna - Népszabadság, Sümegi Noémi - Heti Válasz, Száraz István - vs.hu, Vágó Ágnes - Turizmus Trend / Vendég & Hotel

Szakmai bírálók: Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus, Martinkó József design- és építészetkritikus

Díjak: MÉD Épület kategória - Mapei Kft. MÉD Terv kategória – Canon Inc. MÉD Épület Kategória Közönségdíj - HB Reavis Real Estate MÉD Terv Kategória Közönségdíj - LAFARGE MÉD Zsűri Különdíja - CRH Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj Europa Design Belsőépítészeti Különdíj Index Közönségdíj – Dornbracht Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíja - Lechner Tudásközpont

Támogatók: Austrotherm, Europa Design, Lechner Tudásközpont, HB Reavis Real Estate, Lafarge, Mapei, Canon, Nemzeti Kulturális Alap, Dornbracht, CRH

Forrás: Vendég&Hotel Online


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.