Német bajnok született a 16. Sommelier Világbajnokságon

Az 50 éve alapított ASI nemzetközi sommelier szövetség a belgiumi Antwerpenben rendezte meg a pohárnokok legnagyobb nemzetközi versenyét. 63 országból érkeztek a nemzeti bajnokok, illetve a kontinensek bajnokai, így összesen 66-an indultak az óriási presztízzsel rendelkező címért. A korábbi bajnokok ma keresett világsztárok, így a tét óriási. Magyarországot Horváth Máté, a MÁK vezető sommelier-je képviselte, aki most először szerepelt világbajnokságon.

A döntősök

A verseny három fordulós volt, március 11-12-én zajlottak az előválogatók elméleti és gyakorlati feladatokkal, ezek alapján 19 versenyző jutott a középdöntőbe, amelyre március 13-án került sor. A március 15-i, hatalmas médiaérdeklődést kiváltó döntőbe mindössze három versenyző jutott tovább: Nina Højgaard Jensen (Dánia), Raimonds Tomsons (Lettország) és Marc Almert (Németország). A zsűriben igazi borcelebek foglaltak helyet, mint a legnevesebb európai borszakértőnő, Jancis Robinson, a brit borszakíró Robert Joseph vagy Nick Landers étteremkritikus. A döntőben nehéz próbatételeknek kellett megfelelniük: a színpadon berendezett, szakértőkből álló „vendégasztaloknál” bort kellett ételek mellé ajánlani, borokat felismerni, problémás vendégek kívánságát teljesíteni, sört csapolni, dekantálni, párlatokat felismerni – ez utóbbi feladatnál például 10 egyformán átlátszó párlatról kellett megmondani, hogy az éppen pisco, gin, fehér rum vagy kár hortobágyi barackpálinka, az egyik párlat ugyanis ez volt (senki nem ismerte fel).

A győztes

A 2019-es sommelier világbajnok a résztvevők többségének nagy meglepetésre a fiatal, 1991-es születésű Marc Almert lett, második Nina Højgaard Jensen (másodszor szerzett nő ezüstérmet az ASI 50 éve során), a harmadik pedig a lett Raimonds Tomsons. A bajnok hihetetlen nyugalomról, stressztűrő képességről, talpraesettségről és szinte felfoghatatlan tudásról tett szert. Mindhárom dobogós átlagosan több mint 4 órát töltött tanulással naponta az elmúlt hónapokban, de mindegyiküknél előfordult a napi 8–10, de akár 14 órás tanulás is. A bajnok arra a kérdésre, hogy mi lesz ezután, egyelőre annyit válaszolt: „Az biztos, hogy a következő napokban nagyon sok champagne-t iszom.”

Kis pénz, kis foci?

Horváth Máté magyar bajnok sajnos 44 versenytársával együtt nem jutott be a középdöntőbe. Mivel a verseny szabályai szerint a pontszámokat nem teszik közzé, nem tudhatja, hogy mennyivel maradt le a semi-final küzdelemről, de a tesztfeladatokat és a gyakorlati vizsgán való teljesítményét elemezve biztosak lehetünk benne, hogy nem sokkal maradt le az élbolytól. Máté nagyon értékesnek tartja a most szerzett tapasztalatokat és nem tört meg a lendülete, a következő lépés az Európa Sommelier Bajnokság lehet. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a mostani helyzet tarthatatlan, olimpikonoknak kijáró támogatás nélkül nem lehet olimpiai sikert elérni. Kovács Gábor, a magyar bajnokságot szervező Magyar Sommelier Klub elnöke is elkísérte Mátét a versenyre. „Nincs szégyellni valónk, lehetőségeinkhez mérten kiválóan megálltunk a helyünket egy rendkívül erős mezőnyben” – mondta Kovács Gábor az antwerpeni döntőn.

Parádés mesterkurzusok

Az antwerpeni verseny egy hete során a versenyzők és az őket kísérő elnökök (az adott nemzeti sommelier szövetség vagy klub elnöke), illetve újságírók a világ borászatának csúcsaiból kaphattak ízelítőt a mesterkurzusokon, csak néhány a repertoárból: Familia Torres (Spanyolország), Graham’s Port (Portugália), Gerard Bertran (Franciaország), Familie Perrin (Franciaország), Bellavista (Olaszország). Egy remek magyar vonatkozású mesterkurzusban is része lehetett a versenyzőknek: Kiss Edina a Vinventions képviseletében az olasz Fontanafredda birtok borai segítségével mutatta meg az oxigén hatását a borokon: ugyanaz az évjárat, a szőlőfajta, a terület és ugyanaznap palackozták a borokat, az egyetlen különbség a dugók oxigén-áteresztő képessége. A szakértők szerint lenyűgöző volt a négy barolón (nebbiolo szőlőből készült olasz csúcsbor) megfigyelni a különbséget. A bajnokság platinum fokozatú támogatója volt a Wines of Austria – szomszédaink a verseny minden napján más borstílust mutattak be Ausztriából briliáns példákkal, míg az ugyancsak platinum partner Côtes du Rhône Franciaországból az interaktivitásra helyezte a hangsúlyt.

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.