Összefogással épül kerékpárút Hódmezővásárhely és Makó között

Térségi összefogással a következő két-három évben megépül a mintegy 30 kilométeres kerékpárút Maroslelét érintve Hódmezővásárhely és Makó között - jelentették be az érintett Csongrád megyei települések polgármesterei kedden Maroslelén.

Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, a felmérések szerint az alföldi város 19 ezer háztartásának mindegyikében három-négy bicikli van. A település ezért is az elsők között kezdte el kerékpárút-hálózatának fejlesztését.

Az elmúlt években 66 kilométernyi kerékpárút épült Hódmezővásárhelyen, és elkészült a biciklis összeköttetés több szomszédos település, köztük a legutóbb Székkutas irányába, ahonnan két keréken egészen Békéscsabáig eltekerhetnek a vállalkozó szelleműek - közölte a politikus.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat már korábban elkészítette a Makó irányába vezető kerékpárút terveinek egy részét, most ezek bővítése következik.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármester kifejtette, a Maros-parti város gazdaságfejlesztési programjában kiemelt helyen szerepel az idegenforgalom, amelynek egyre fontosabb része a kerékpáros turizmus. Ennek erősítése érdekében készítette el az önkormányzat - széleskörű összefogással - a térség kerékpárostérképét, amelyen a látnivalók mellett a biciklisek számára fontos helyek is szerepelnek.

A tervek között szerepel tájékoztató, információs táblák kihelyezése, a kerékpár-kölcsönzési lehetőségek bővítése és a belterületi bicikliút-hálózat fejlesztése is - tudatta a politikus.

Martonosi György maroslelei független polgármester elmondta, a mintegy kétezer lakosú községben élők sok szolgáltatást vesznek igénybe a két közeli városban, ezért örülnek minden olyan fejlesztésnek, amely "közelebb hozza" Makót és Hódmezővásárhelyt.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.