Pazar partival ünnepelte....

... a 45-et a MUISZ (Magyar Utazási Irodák Szövetsége), a Larus Rendezvényközpontban, június 6-án, mintegy 150 fő részvételével.

Nagy az utazási irodák felelőssége, hallhattuk többek közt a MUISZ elnökasszonyától, Molnár Judittól, aki köszöntőjében azt is elmondta egy rövid történeti áttekintés után, hogy a hazai utazási irodás szakma jó időszaknak néz elébe. Igaz, vallotta be az elnökasszony, két fő nehézség az ágazatukat sem kímélte: ez a munkaerőhiány és a digitalizáció bevezetésének ill. fejlesztésének megfelelő szintű megoldása.

A MUISZ, mint közismert, a hazai utazási irodák legnagyobb szolgáltató érdekvédelmi szervezete, hiszen tagjai a magyar turizmus 80 százalékát, azaz a fő részét biztosítja.

Dr. Szalay Bobrovniczky Alexandra, főpolgármesterhelyettes részvétnyilvánítással kezdte beszédét, hiszen Budapest turizmusát most nagyban beárnyékolja a múlt szerdán történt hajós tragédia, amelynek összes áldozatát még mindig nem találták meg, továbbra is hullámsírban fekszenek.

Majd a gyász percei után a főpolgármesterhelyettes asszony hangsúlyozta, a hazai turisztikai szektor fejlődése nem a véletlen műve, hanem nagyban köszönhető a jelen lévő szakmai szervezet tagjainak áldozatos munkájának. A fővárosi szállodakapacitásnövekedés, a 10 millió feletti vendégéjszakaszám - mind ennek ékes bizonyítéka és hozadéka. A jövőről szólva pedig elmondta, 1000 milliárdos fejlesztés lesz a közeljövőben, ezen belül megvalósítják a Lánchíd műemléki felújítását, az M3-as metró teljes átalakítását, annak érdekében, hogy a legfőbb cél sikerrel megvalósuljon: Budapest a minőségi turizmussal legyen egyenlő az európai desztinációk körében.

A hivatalos programot követően volt humor, zene, tánc, nyereményjáték, persze csakis az elegánsan tálalt vacsora után, amelynek egyik éke a születésnapi torta volt, amit a vezetőség és a tagság jóízűen együtt fogyasztott el.

 

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.