hirdetés

Prémium csokikat készítenek fogyatékkal élők

A szekszárdi Kék Madár Alapítvány keretében július 7-étől elkezdi működését a a BeSweet Csokoládémanufaktúra, ahol kizárólag megváltozott munkaképességűek készítik a prémium csokitermékeket.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

A szekszárdi BeSweet Csokoládémanufaktúra egyedülálló kezdeményezés az országban, hiszen hazánk újonnan megnyíló csokiüzemében a prémium édességeket mind fogyatékos munkavállalók készítik.

A szekszárdi illetőségű, és 23 éve működő Kék Madár Alapítványnak 2007-ben nyílt meg különben az első saját egysége, társadalmi vállalkozásként: ez az azóta nagyon sikeres Ízlelő családbarát étterem az Alapítvány szomszédos épületében, ahol a vezetők kivételével szintén kizárólag fogyatékos munkavállalók végzik a napi munkát mind a vendégtérben, mind a konyhán.

És most ünnepelte egy éves születésnapját a szekszárdi vendégváróhely budai "kistestvére", a Hegyvidék Ízlelő családbarát étterem, ahol szintén fogyatékos embereket foglalkoztatnak.

Az egy éves ünnepségen a budai Ízlelő csapata
Az egy éves ünnepségen a budai Ízlelő csapata

Alapszemléletük mindkét egységnél, mondta el az alapítvány ügyvezetője, Mészáros Andrea, hogy a vendég nem érezheti a „másságot” sem az étel, sem a kiszolgálás minősége terén. Ezt a folyamatos képzés és tréning mellett, úgy tudják biztosítani, hogy a vezetők szakmájuk legkiválóbb képviselői, tapasztalt séfek és mentorok segítik a munkát.

Legtöbb kolléga számára különben mindkét Ízlelő sokkal több, mint egy munkahely, önértékelésük arra épül az ott dolgozóknak, hogy fontos és hasznos munkát végezhetnek.

És bizonyára így lesz ez a július 7-én átadásra kerülő csokoládémanufaktúra esetében is, hiszen teljes emberként, értékes munkát végeznek majd, azaz ugyanolyan hasznos és fontos tagjai a társadalomnak az ott dolgozó megváltozott munkaképességű kollégák, mint bárki más.

(forrás: doingGood)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

kapcsolódó cikkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Elfogadják-e a vouchert az utasok, vagy a pénzüket kérik vissza?

Kiadónk társoldalai