Tisza-tó - diákokra hangolva

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága – a május 4-5-i sikeres pedagógus tanulmányút folytatásaként – május 18-19-én kereken 40 pedagógusnak mutatta be a régió azon szálláshelyeit, szolgáltatóit, turisztikai attrakcióit, melyek kifejezetten diákcsoportok fogadására, táboroztatására alkalmasak, illetve amelyek speciális programlehetőségeket kínálnak diákok részére – mind aktív kikapcsolódási, mind oktatási céllal.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szintén kétnapos tanulmányút az érintett szolgáltatók összefogásával, felajánlásaival valósult meg, a Tisza-tavi RMI szervezésében, koordinálásában és kíséretével.

A tanulmányúton részt vevő 40 pedagógus Budapest, Balassagyarmat, Debrecen, Dunakeszi, Eger, Jászberény, Miskolc, Salgótarján, Székesfehérvár, Szentkirályszabadja, és Szolnok városából érkezett.

Az első nap programja a Szőlőszem Szórakoztató és Egészségfarm megtekintésével kezdődött, mely egy valódi oázis a pusztában, csoportok elhelyezésére alkalmas apartmanokkal, nagy közösségi helyiséggel, játszótérrel, medencével, lovak, kerékpárok, quadok, kézműves foglalkozások biztosításával diákoknak, az év bármely szakában. A Szőlőszem farmról a résztvevők átkerékpároztak Tiszafüredre, megtapasztalva a síkvidéki kerékpározás előnyeit és a gátról kínálkozó csodálatos panorámát, majd komppal átkeltek a Robin KalandSzigetre, Magyarország legújabb és legnagyobb, legtöbb attrakciót magába foglaló kalandparkjába, mely közel 20 hektár területű ártéri szigeten helyezkedik el, különböző korosztályoknak megfelelő programelemekkel. Ezt követően megtekintették a poroszlói Fűzfa Pihenőparkot, a Tisza-tó egyik legnagyobb turisztikai komplexumát, mely gyermekek számára elsősorban faházas elhelyezéssel, kikötővel, kerékpárparkkal, saját külső és belső medencével, közösségi helyiségekkel közvetlenül a tó partján várja a diákok csoportjait. Az első nap utolsó állomásaként és szálláshelyként Erdőtelekre, a Pintér Tanyára érkeztek meg, mely komplexum erdei iskolákra, táborokra kiválóan alkalmas, több csoport akár egyidejű elhelyezésével, étkeztetésével egész évben, valamint medencével, horgász tóval, hatalmas zöldterülettel várja vendégeit.

Másnap Erdőtelekről Sarudra utaztak, ahol az Eurostrand Kemping és Ifjúsági Tábort tekintették meg, mely a Tisza-tó legnagyobb ifjúsági kempingje, saját stranddal, vízi eszköz kölcsönzővel, kenu és kerékpárparkkal és 3-7 napos kidolgozott tábori programokkal rendelkezik, minden csoporthoz saját animátorral. Sarudról a résztvevők áthajókáztak Poroszlóra, a Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény kikötőjébe. A bő egyórás hajókázás során ízelítőt kaptak a Tisza-tó varázslatos vízi világából. A Tisza-tavi Vízi Sétány 1500 méter hosszúságú pallóútját végigjárva, a tanulmányút utolsó állomásaként és egyben megkoronázásaként megtekintették a Tisza-tavi Ökocentrum látogatóközpontot és témaparkot mint a Tisza-tavi régió legújabb attrakcióját és egyben legnagyobb turisztikai attrakciós beruházását. A Tisza-tavi Ökocentrum 2012. április 28-án nyitotta meg kapuit az idelátogatók előtt, mely intézmény az egész Tisza-völgy élővilágát hivatott bemutatni, továbbá itt található meg Európa legnagyobb édesvízi akváriuma.

A sikeres kezdeményezés és szolgáltatói összefogás kapcsán megvalósult két májusi pedagógus tanulmányút folytatására tervezetten ősszel kerül sor, további pedagógusok részvételével országszerte, melyről bővebb információ elérhető lesz a www.tiszato.itthon.hu régiós honlapon!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.