Új turisztikai képviselet nyílhat Budapesten

A magyar-szlovén turisztikai kapcsolatok előmozdításáról tárgyalt Bienerth Gusztáv kormánybiztos.

Dr. Bienerth Gusztáv kormánybiztos a szlovén fél meghívására részt vett a Bledi Stratégiai Fórumon, valamint a Fórum keretében megtartott a „Biztonság és Fenntarthatóság a Turizmusban” című panelbeszélgetésen, és külön megbeszélést folytatott Zdravko Počivalšek szlovén gazdasági miniszterrel.

Ennek során a felek megállapodtak, hogy a magyar-szlovén turisztikai munkacsoport következő ülésére novemberben, Mariborban kerül sor, és együttműködnek a szlovén turisztikai hivatal budapesti irodájának a megnyitásában. A találkozón szó esett még a közös turisztikai fellépés lehetőségeiről a Távol-Keleten, és mindazokról a teendőkről, amellyel növelni tudják a kétirányú turisztikai forgalmat.

Ezzel kapcsolatban a kormánybiztos kifejtette, hogy alacsonynak tartja a szlovén beutazó turisták számát, hiszen a jóval távolabbról érkező japán beutazó turisták száma a szlovénok négyszerese. A jószomszédi viszony, és a hagyományosan szoros gazdasági kapcsolatok, ennél lényegesen több lehetőséget rejtenek. Ennek a kiaknázása és tartalommal való megtöltése közös cél és közös feladat.

Dr. Bienerth Gusztáv kormánybiztos hivatalos budapesti látogatásra hívta meg a szlovén gazdasági minisztert, és a legnagyobb helyi utazásszervező cég (KOMPAS) vezetőjét a további együttműködés érdekében.

Hazánk számára azért is lenne fontos a szlovén idegenforgalmi iroda megnyitása, mert az utóbbi években számos turisztikai hivatal magyarországi képviselete zárta be kapuit. A román, a brit, a cseh és az olasz után 2013-ban bezárt a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal, de a Lengyel Idegenforgalmi Képviselet sem működik már.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.