hirdetés
hirdetés

Vétek Emi

A hír köz­is­mert: a Ma­gyar Pos­ta feb­ru­ár 28-án Vé­tek János­nétól 90 mil­lió fo­rin­tért meg­vá­sá­rol­ta a Lenau Reisen Kft.-t, a ta­valy 1 mil­li­árd fo­rin­tos for­gal­mat és 10 mil­li­ós nye­re­sé­get pro­du­ká­ló uta­zá­si iro­dát. Mi­ért ad­ta el, ha ilyen si­ke­res volt a cé­ge? Er­ről is kér­dez­tem Véteknét, ami­kor ta­lál­koz­tunk.

hirdetés

Szü­le­tett:

1952. de­cem­ber 29-én, ka­rá­csony után és a szil­vesz­te­ri mu­lat­sá­gok előt­t, de azt mond­ja, ná­luk so­ha nem ol­vaszt­ják be szü­le­tés­nap­ját a ka­rá­cso­nyi aján­dék­özön­be, csa­lád­ja őt min­dig kü­lön ün­nep­li. Édes­any­ja mű­sza­ki for­dí­tó volt a pé­csi Zsol­nay gyár­ban, majd ide­gen­ve­ze­tő lett, édes­ap­ja (aki ma már nem él) elő­ször egy ke­res­ke­del­mi cég­nél dol­go­zott, majd ő is meg­is­mer­ke­dett az ide­gen­ve­ze­tés szép­sé­ge­i­vel. Emi te­hát – nyu­god­tan mond­hat­juk – ott­hon­ról, „csa­lá­di­lag” fer­tő­ző­dött az ide­gen­for­ga­lom­mal.

Is­ko­lák:

Ta­nár­kép­ző fő­is­ko­lá­ra járt, né­met–orosz szak­ra, majd meg­sze­rez­te az ide­gen­for­gal­mi szak­mai fel­ső­fo­kú ké­pe­sí­tést. A né­met­nyelv-tu­dást is ott­hon­ról hoz­ta, hi­szen anyai nagy­ma­má­ja sváb, a nagy­pa­pa pe­dig mor­va oszt­rák volt. Meg­le­pő mó­don egy­re gyak­rab­ban hasz­nál­ja ma már is­mét az oroszt is, hi­szen cé­gük­nek egy­re több orosz–uk­rán be­uta­zó­juk van, nem­ré­gi­ben „fel­fut­tat­ták” ezt az üz­let­ágat.

Mun­ka­he­lyek:

A Me­csek Tourist­nál kezd­te a szak­mát, ahol be­utaz­ta­tó prog­ra­mok egész so­rát szer­vez­te. Ott jött az öt­let, e szer­ve­zé­sek hasz­nát egy spe­ci­á­lis pro­fi­lú egye­sü­let­nek kel­le­ne kap­nia, nem pe­dig az ál­lam­nak. Már mű­kö­dött Pé­csett ak­ko­ri­ban a Nico­laus Lenau ala­pít­vány, rá­juk esett a vá­lasz­tás. Ki volt Herr Lenau? Nos, az 1800-as évek ele­jé­ről egy csatá­di (Bá­nát) köl­tő, aki a du­nai svá­bok­nak olyan, mint a ma­gya­rok­nak Pe­tő­fi. Ba­ra­nyá­ban min­dig is nagy­szá­mú né­met­ség élt, 1986-ban ala­pí­tot­ták azt a né­met kul­tu­rá­lis ci­vil egye­sü­le­tet, amely vé­gül a Lenau Reisen név­adó­ja lett. Ak­ko­ri­ban Emiék hár­man in­dí­tot­ták az iro­dát, ma 24-en dol­goz­nak ná­la.

Csa­lád:

Vétekné fér­je is ere­de­ti­leg ta­nár­em­ber (matem­atika–­fizika–műsza­k­i), ám utá­na ide­gen­for­gal­mi szak­köz­gaz­dász­ként is dip­lo­má­zott, és dol­go­zott a szak­má­ban, majd Pé­csett a Ke­res­ke­del­mi és Ipar­ka­ma­rá­nál he­lyez­ke­dett el, on­nan ment nyug­díj­ba. Lá­nyuk (21) gaz­da­sá­gi fő­is­ko­lá­ra jár Bécs­ben, fi­uk (25) szál­lo­dai ta­nul­má­nyo­kat foly­tat Zü­rich­ben. A csa­lád Ha­vi-he­gyen lé­vő há­zá­ban há­rom ku­tya él a há­zas­pár­ral, szin­te gyerekhe­lyetteskén­t, két pu­mi le­gá­li­san és hi­va­ta­lo­san, egy dal­ma­ta pe­dig jó he­lyen és jó idő­ben csa­var­gott ép­pen ar­ra, és ug­rot­ta át a ke­rí­tést.

2HT Biz­tos so­kan fel­ve­tet­ték már, de ön­nel ta­lál­koz­va nem ke­rül­he­tő ki a kér­dés: mi­ért ad el va­la­ki egy cé­get, ha épp tízmil­li­ós nye­re­sé­get köny­vel­het el?

– Múlt év vé­gén ol­vas­tam a jel­igés hir­de­tést, hogy egy nagy­vál­la­lat ide­gen­for­gal­mi cé­get vá­sá­rol­na, ak­kor jött az öt­let: mi­ért ne le­het­ne ez épp a Lenau Reisen? Ti­zen­há­rom éve ve­ze­tem a cé­get, és tud­tam, ha­ma­ro­san meg kell újul­ni, nincs más meg­ol­dás. Hi­szen lát­tam, ahogy kül­föld­ön a na­gyok há­za­sod­nak egy­más­sal, azon­kí­vül az is fon­tos tény, a szep­tem­be­ri ese­mé­nyek is köz­re­ját­szot­tak a dön­té­sem­ben. Tud­tam, itt lép­ni kell.

2HT Még min­dig nem egé­szen ér­tem az ér­ve­it.

– Néz­ze, szep­tem­ber 11. után min­den­ki­ben eb­ben a szak­má­ban ki­ala­kult egy­faj­ta bi­zony­ta­lan­ság­ér­zés. Én olyan tí­pus va­gyok, aki nem tud bi­zony­ta­lan­ban él­ni, an­nál már a biz­tos rossz is jobb. És az is tény, egy­ál­ta­lán nem volt olyan ró­zsás a hely­ze­tünk, fő­ként a ki­lá­tá­sa­ink, mint ré­geb­ben. Hi­szen a po­li­ti­ka vál­to­zá­sá­val, a nyi­tás­sal egy­re több utast vesz­tet­tünk. Ami a gu­lyás­kom­mu­niz­mus ide­jén még iz­gal­mas úti cél­nak szá­mí­tott, a meg­nyílt ha­tá­rok­kal el­ve­szett. És azt se fe­led­je, a mi iro­dánk épp a dé­li há­bo­rú köz­vet­len kö­ze­lé­ben fe­küdt, ak­kor – 1991-ben is – azon­na­li kon­cep­ció­vál­tás­ra kény­sze­rül­tünk. Hi­szen ki akart egy olyan or­szág­ban pi­hen­ni, ahol lő­nek a szom­széd­ban? Az­tán meg­nyi­tot­tuk a pes­ti iro­dát is, ahol egész más a kí­ná­la­tunk, mint Pé­csett. Itt fő­ként spe­ci­á­lis if­jú­sá­gi re­pü­lő­je­gye­ket ér­té­ke­sí­tünk, hi­szen a di­ák­ság a fő­vá­ros­ban kon­cent­rá­ló­dik, te­hát ott ar­ra van igény.

2HT Nem aka­rok ku­ka­cos­kod­ni, de mind­eb­ből még min­dig nem kö­vet­ke­zik a ma­gyar pos­tás adás­vé­tel.

– Ha a leg­utol­só adu­mat is el­áru­lom, ak­kor már biz­tos meg­ért. Néz­ze, én nem lá­tom biz­ta­tó­nak a jö­vőt: a szak­má­ban so­kan túl­sá­go­san is be­vá­sá­rol­tak, már be­in­dult a kő­ke­mény ak­ci­ó­zás, és azok a kis­cé­gek, ame­lyek ta­valy szep­tem­ber­ben amúgy is meg­re­meg­tek (ki nem? – a szerk.), ott fé­lő, hogy év vé­gé­ig gon­dok lesz­nek. Bár ne le­gyen iga­zam. De ne­kem 24 em­be­rért kell fe­lel­nem, és a női lel­kem mi­att én mind­egyik mö­gött egy sor­sot, egy em­bert lá­tok, aki­ért fe­le­lős­ség­gel tar­to­zom. An­nak is örü­lök kü­lön­ben, hogy úgy ér­zem, mos­tan­tól nyu­godt jö­vőt biz­to­sí­tot­tam az al­kal­ma­zot­ta­im­nak, nem lesz­nek meg­él­he­té­si gond­ja­ik, és sen­kit nem kell el­kül­de­ni sem.

2HT Hogy tel­nek most a nap­jai? Hol tart a pos­tá­val a kö­zös mun­ka?

– A na­pok­ban nyúj­tot­ták be a cég­bí­ró­ság­hoz a ké­rel­met a név­ről: Postakocsi–Posta-tours–Lenau Reisen lesz. És most tar­tunk ott, hogy a cég bi­zo­nyos te­rü­le­te­it át kell struk­tu­rál­ni, hi­szen ah­hoz, hogy az or­szág min­den pos­ta­hi­va­ta­lá­ban el­ér­he­tő lesz – még ren­ge­teg a ten­ni­va­ló.

2HT Ez ön sze­rint kö­rül­be­lül mi­kor­ra vár­ha­tó?

– Sze­rin­tem rö­vid időn be­lül mind­ez meg­va­ló­sul.

2HT Most Pes­ten ta­lál­koz­tunk, nem for­dult meg a fe­jé­ben, hogy fér­jé­vel és a ku­tyák­kal együtt fel­köl­töz­nek a fő­vá­ros­ba, hogy va­la­mi­vel egy­sze­rűbb le­gyen az éle­tük?

– So­ha nem köl­töz­nék ide. Ne­kem Pest túl­sá­go­san zsú­folt, sze­mély­te­len és ri­deg. In­kább bár­mi­kor fel­szál­lok a vo­nat­ra, és két és fél óra alatt itt va­gyok: nem kell par­ko­lás mi­att ide­ges­ked­nem, nem za­var a csúcs­for­ga­lom. Nem, én már csak pé­csi ma­ra­dok.

2HT Mi­kor volt utol­já­ra sza­bad­sá­gon?

– Azért, mert foly­ton ro­ha­nok és csöng a mobilom, ne kép­zel­je, hogy én né­ha nem ál­lok meg egy ki­csit. Ta­valy no­vem­ber­ben a ba­rá­ta­ink­kal egy hé­tig el­zá­szi ha­jó­úton jár­tunk. Együtt bé­rel­tünk ha­jót, ma­gunk kor­má­nyoz­tuk és ki­kö­töt­tünk akkor és ott, amikor és ahol jó­le­sett.

2HT Más­ra is jut ide­je?

– Ak­tí­van részt ve­szek egy jó­té­kony­sá­gi ci­vil szer­ve­zet – a Lyons Club – mun­ká­já­ban, idén pél­dá­ul szem­vizs­gá­ló ké­szü­lé­ket ad­tunk át a pé­csi kór­ház koraszülöt­tosztá­lyának. A „Fogd a ke­zem!” ala­pít­vány­t is tá­mo­ga­tom, ahol a 16 év fe­let­ti ér­tel­mi fo­gya­té­kos fi­a­ta­lok­nak te­rem­tünk le­he­tő­sé­get az em­be­ri élet­hez.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai