Élénk érdeklődés Budapest iránt a cannes-i ingatlanexpón

Nagy érdeklődés övezi a Budapest-standot a franciaországi Cannes-ban megnyílt nemzetközi ingatlanpiaci szakkiállításon, a MIPIM-en, eredményes tárgyalásokat folytattak a magyar fejlesztők - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. Csütörtökön derül ki, hogy a Liget Budapest Projekt elnyeri-e legnagyobb és legátfogóbb fejlesztés díját.

A közlemény szerint a világ legnívósabb, kedden megnyílt ingatlanszakmai seregszemléjén a 10 éves távlati tervek, a hotel, ipari- és logisztikai ingatlanfejlesztések kerültek fókuszba. Mint írták, a Budapest-standon megrendezett ingatlanfejlesztői panelbeszélgetés résztvevői mind optimistán látják a jövőt, kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy messze még a "plafon", Budapest szép fejlődés előtt áll a következő néhány évben mind a hozamokat, mind a bérleti díjakat tekintve.

A kiállításon a fővárost Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes képviselte, aki a közlemény szerint elmondta, hogy Tarlós István főpolgármester és Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos, hogy Budapest a nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások célterületévé váljon. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) főosztályvezető-helyettese, Heffner Róbert a tájékoztatásban hangsúlyozta: szeretnék felhívni a legjelentősebb iparági szereplők figyelmét a dinamikusan fejlődő magyar ingatlanpiacra, valamint az ígéretes, komoly megvalósíthatósági potenciállal rendelkező ingatlanfejlesztési beruházásokra.

Borbély Gábor, a CBRE magyarországi kutatási igazgatója a cég legfrissebb jelentését ismertette, amely szerint 2016-ban duplázott a magyar kereskedelmi ingatlanpiac. Míg 2015-ben 745 millió euró értékben cseréltek gazdát a kereskedelmi ingatlanok Magyarországon, 2016-ban már több mint kétszeresére, 1,54 milliárd euróra nőtt a forgalom - fejtette ki. Noah M. Steinberg, a nemzetközi ingatlanszakmai szervezet, a RICS Magyarország elnöke, a WING elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország makrogazdasági teljesítménye, jövőbeli kilátásai, valamint ingatlanpiaci fundamentumai alapján, Budapest egyre vonzóbb célponttá válik a nemzetközi befektetők számára.

Lohn Balázs, ügyvéd, a Lohn Ügyvédi Iroda ügyvezető partnere úgy látta, a korábbi évekhez képest nagyot fordult a világ: a hotel, mint befektetési célpont egyre több tőkét vonz, és lassan az irodai vagy logisztikai ingatlanokéhoz hasonló, érett piaccá válhat. Kovács Attila, a Horizon Development ügyvezető partnere kiemelte, hogy belvárosi projektjeiket, legyen szó akár irodaházakról, akár kiskereskedelmi és lakóingatlan-fejlesztésekről, egyre intenzívebb hazai és külföldi befektetői érdeklődés övezi.

Az ATENOR ingatlanfejlesztő csoport ügyvezető igazgatója, Borbély Zoltán ugyancsak a sikereikről számolt be: az Atenor az elmúlt 3 hónapban 3 irodaházát, mintegy 65 ezer négyzetméteres összterülettel sikeresen értékesítette összesen 141 millió euróért. A magyar tulajdonú InfoGroup Cégcsoport ügyvezetője, Székely Ádám bejelentette a közlemény szerint: a közeljövőben Észak-Magyarországon zajlanak innovatív ipari- és logisztikai ingatlanprojektjeik, infrastrukturális és logisztikai fejlesztéseik.

A közleményben kitértek arra, hogy a csütörtöki MIPIM Awards-on derül ki, elnyerheti-e a Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project díját, és lehet-e a világ legjobbja. A Liget Budapest egyedüli európai projektként került be a legjobb négy közé. Jelinek Balázs, a Liget Budapest projektigazgatója a tájékoztatásban kiemelte: a Liget Budapest összetettsége vonzza a befektetőket, az utóbbi időben több megkeresést is kaptak a projekt finanszírozására. Az állami és önkormányzati beruházások várhatóan további piaci folyamatokat indukálnak a Liget szomszédságában is, a környező kerületekben lakások épülnek, illetve fellendül a szállodaipar és vendéglátás, amely további fejlesztéseket eredményez - emelte ki.

A Budapest-standon Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) közösen állítanak ki. A kiállításon bemutatkozik a Liget Budapest Projekt és a 2017-es FINA Világbajnokság. Képviselteti magát az Atenor, a Futureal, a Gránit Pólus Csoport, a Horizon Development, az Immochan, az InfoGroup, az Inpark (a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.), a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a WING, a SymBIOlight, Bird&Bird, a CBRE Magyarország és a Lohn Ügyvédi Iroda - írták.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.