30 kiállító legjobb Olaszrizlingje

A Jásdi Borterasz és a Szent Donát Birtok szervezésében idén február másodikán, 14-18 óra között lesz Csopakon az Olaszrizling Szerintünk elnevezésű esemény, amelyen közel 30 kiállító legjobb Olaszrizlingjét lehet megkóstolni. 

Miként minden évben, a rendezvénynek idén is van központi témája: ezúttal a HegyBoroké a főszerep. A HegyBor Olaszrizlingből készül, tartalmas balatoni bor, amely a VineaBalaton (BalatonBor) második szintje, elsősorban a gasztronómia és a régiós értékesítés számára. A HegyBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke, vakkóstolás útján derül ki, hogy adott évben ki jogosult Hegybor kategóriával ellátni termékét.

A HegyBorok piaci helyzetét és jelentőségét a rendezvényt megelőző napon zárt ajtók mögött vitatják meg a kiállító borászok, amelyről a szombati sajtótájékoztatón a szakma- és a sajtó képviselőit is tájkoztatják. A rendezvény előtti sajtótájékoztatón jelen lesz: Jásdi István (Jásdi Pince), Kovács Tamás (Szent Donát Birtok), Gál Péter (FM), Dobosi Győző (Dobosi Pincészet és Vendégház).

A két helyszín közötti ingázást mint minden évben idén is ingyenes transzferbusz teszi lehetővé. Idén 26 kiállító teszi tiszteletét a rendezvényen, a Balatoni régió mellett érkezik vendég az Egri, Zalai és Somlói Borvidékről is, valamint a Felvidéken található Kürt városából is. Kiállítók teljes listája:

2HA Szőlőbirtok és Pincészet

Bakó Ambrus Borászata

Borbély Családi Pincészet

Bussay Pincészet

Csiszár Család Pincészete

Dobosi Pincészet

Figula Pincészet

Gál Lajos Pincészete

Guden Kisbirtok

Gyukli Pince

Homola Pincészet

Jásdi Pince

Káli Kövek Borászat

Kasnyik Családi Pincészet

Laposa Birtok

Martinus Birtok

Pálffy Pince

Petrányi Pince

Sabar Borház

Skrabski Pince

Somlói Vándor Pince

Söptei Pincészet

Szászi Pince

Szent Donát Birtok

Villa Tolnay Bor- és Vendégház

Zelna Borászat




Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.