hirdetés

A pálinkafesztivált elvitte a covid, de egy új párlat megszületett

Minden évben a pálinka fővárosává válik három napra Gyula városa. Az idén a koronavírus járvány miatt elmaradó Gyulai Pálinkafesztivált szeptember 17 - 19. között tartották volna meg. A fesztivál elmaradt, de a 2018-as Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül, hagyományteremtő szándékkal elindítottak egy új kezdeményezést, egy közös párlat palackozását, ezt idén is folytatják.

hirdetés

Kevesen tudják, de közel 300 éves Gyula városában a pálinkafogyasztási tradíció, hiszen 1931- ben, a gyulai várban alapította báró Harruckern János György az első pálinkafőzdét a régióban. Tehát egyfajta történelmi kapcsolata is van Gyula városának és a pálinkának.

Ráadásul innen indult Magyarország első pálinkafesztiválja, így a helyszín is szimbolikus. A kezdeményezés célja, hogy tovább erősítse a pálinkának, mint hungarikumnak, mint nemzeti kincsünknek a fontosságát. Arra hivatott, hogy a „magyarok pálinkájaként” nemzeti összetartozásunkat hirdesse.

2018-ban a barack éve volt, tavaly szilva, idén körtéből készül a közös párlat. 

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Egyetért-e azzal, hogy idén elmarad a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásár?

Kiadónk társoldalai