Ínyencparadicsom, az örökség jegyében

Mi szem-szájnak ingere, bemutatkozott a hétvégén a Millenárison: a Gourmet Fesztivál két év szünet után ismét felvonultatta a magyar gasztronómia színe-javát.  Már pénteken élénk volt az érdeklődés, bár ekkor még inkább a szakmabeliek jöttek, hogy meglessék, hol tartanak, mit kínálnak a kollegák, míg a többi napon a nagyközönségé volt a főszerep.

Pezsgőkavalkád, meg a zsámiska

Az idei jelszó az örökség volt, ami tág fogalom, beleférnek a legpatinásabb cukrászdák, mint a Gerbeaud, csakúgy, mint az örökséget manapság ápoló modern borbutikok, elegáns bisztrók, élelmiszer-nagykereskedők, vidéki sztár éttermek és kastélyszállodák.

Nemcsak sétáltak az emberek, hanem kóstoltak is, jócskán. Ami az italokat illeti, szintén kellemes volt a választék, a belga söröktől a legkülönfélébb magyar borokig. Feltűnő volt a széles pezsgőkínálat , a világ leghíresebb francia márkái ugyanúgy jelen voltak, mint a kis tételben gondolkodó pincészetek nedűi, és persze nem hiányzott a prosecco sem.

Kár, hogy ezeket kevés helyen lehet megvásárolni – hangzott el az egyik kóstolópultnál. Hagyományos szupermarketbe nem kerülnek el a kis tételben készült, magas minőségű magyar borok és pezsgők, elsősorban helyben fogynak, illetve éttermek rendelnek belőlük.

Mi köze a sztárséfeknek egy egyszerű, hagyományos-népies magyar ételhez, amelyet néhol stercnek, másutt gánicának, zsámiskának vagy dödöllének hívnak, és amelynek receptje tájanként kicsit változik?  Ez is kiderült a Gourmet Fesztivál pénteki nyitó napján.


Örökség, újra gondolva

Azt tudjuk, hogy ősidők óta kéz a kézben jár az étkezés és a közösség, és ez érvényes a világ mindegyik népére. A Gourmet Fesztivál idei jelszavát, az örökséget, ötvözte öt fiatal séf  egy közösen megálmodott, kulináris élményt kínáló húsmentes fogásba, amelynek krumpli, liszt és zöldségek adták az alapját.
A METRO Gasztroakadémia kezdeményezésére és égisze alatt jött létre a közös munka, amelyhez az ország különböző részein dolgozó séfek fogtak össze. Csillag Richárd (Lokal47) Kéthelyen, Farkas Richárd (Pajta Étterem) Őriszentpéteren, Pallag Dávid (Rutin Étterem) Budaörsön, Pohner Ádám (Iszkor – Mályinka) Mályinkán, Szabó András (Villa Kabala), pedig Szigligeten öregbítik a magyar gasztronómia hírnevét.

Az ételhez kínált pékáru Török András, a kővágóörsi Andriska Pékbisztró tulajdonosának munkáját dicséri.
Az új köntösbe bújtatott - mondhatnánk, fine dining - dödölle a Gourmet Fesztiválon, a METRO standján mutatkozott be a nagyközönségnek, melyhez a hozzávalókat a magyar vendéglátóipar partnereként ezúttal is a METRO biztosította.

Új fogalommal ismerkedhettünk tehát meg, és ez a közösségi étel. Az izgalmas textúrákkal rendelkező kóstoló alapját – meglepő módon - a kenyér, illetve a sodort sós-köményes kifli adta. Szó szerint mindenkinek: mert a fogás lakto-ovo és egyben vegetáriánus is. A receptúra nem vész el a fesztivál végével: elküldik a szakoktató intézményeknek is.
Ami a standok felhozatalát illeti, sokan komolyan vették az örökség szellemiségét és tipikus magyar fogásokat kínáltak, a paprikás csirkétől a nudliig, Mások újra gondolták mindezt, (ezt  a vendégek egy része nem szereti, de ha nincs újra gondolás, akkor a sztárséf nem tudja kiélni kreativitását). Lehetett kapni különféle módon megbolondított hamburgereket, csakúgy, mint francia-magyar desszerteket.

Tudja milyen a riolitos libamáj?

Aki nem jut el mindegyik vidéki kastélyszállodába, az itt most megkóstolhatta, milyen is a riolitos libamáj terrine aranymazsolával, amely mellé jól illik az édeskés molnárka és a tokaji. Érdekes kontrasztot képviselt az utána következő egyszerű népi desszert, a zempléni bobajka. Erre a névre „hallgat” a nemrég felújított Andrássy Kúria és Spa étterme is. A BDPST Group egységei, mint a turai kastélyban működő Clarisse étterem főételben a „mangalica, a káposzta és gabona” alapanyagokra támaszkodott. A szálloda bárja mindehhez Tokaji Patrícius pezsgőt és egy újfajta koktélt kínált aperitifnek.

Olyan volt ez, mintha a Dining Guide-ban szereplőkhöz mennénk látogatóba – jegyezte meg az egyik vendég. A csúcsgasztronómia , mint az Arany Kaviár mellé, azért belefért kis vidéki pékség ugyanúgy, mint specialty kávézó, ahogy manapság a nívós kávézókat előszeretettel nevezik.

A magyar gasztronómia tehát érezhetően felszabadult: vendég is van már, a járvány két évét pedig mindenki mintha elfelejtette volna. A fesztiválon nem esett szó árakról – jóllehet, a hazai vendéglátás is küszködik azzal a gonddal, hogy mennyit emelhet a forintokon – de az eseményre kilátogató kör számára nyilvánvalóan nem okoz majd gondot némi áremelkedés.

Elek Lenke

 


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.