Jubilál a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál idén

Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált december 8. és 10. között. A rendezvényen idén is kihirdetik az év mézét.

Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta, a tíz év alatt a fesztivál az ország egyik legjelentősebb szakmai rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Horvátországból is érkeznek szakmabeliek. Pénteken szakmai konferenciával kezdődik a fesztivál, majd 18 mézlovagrend mintegy száz lovagja vonul fáklyával a várhoz, ahol lovagavatás lesz. Szombaton méhészeti eszközbemutatót és vásárt szerveznek, valamint folytatódik a szakmai konferencia, továbbá kihirdetik a nyolcadik alkalommal megszervezett Év Kiváló Magyar Méze verseny eredményeit - mondta az egyesületi elnök.

Kifejtette: idén rekordszámú, 352 mézet küldtek be a versenyre, az ország több mint 110 településéről 140 méhészet 35 típusú fajtamézzel nevezett a megméretésre. A szakmai zsűri két körben értékeli a mézeket, az első körből 86 minta jutott tovább, amelyeket jelenleg laboratóriumban vizsgáltatnak meg. A csúcszsűrizés jövő kedden lesz, a díjakat - arany-, ezüst- és bronz minősítéseket - nyolc kategóriában osztják ki, és kihirdetik az Év mézét is - mondta. Petrucza Zoltán főszervező hozzátette, a tavalyihoz képest 30 százalékkal nőtt a beküldött mézek száma, ami jelzi, hogy egyre ismertebb, egyre rangosabb a rendezvény. A győztesek a termékeiken viselhetik az elismerést jelző jelvényt, ami a fogyasztók felé jelzi, hogy kiváló minőségű magyar mézet fogyasztanak.

Haász Ferenc elmondta, szombaton megkoszorúzzák Göndöcs Benedek gyulai apát-plébános, a Békés megyei méhész egyesület alapítója és az országos méhészeti egyesület első elnöke szobrát, majd a katolikus templomban mézszentelő szentmisére is sor kerül. Vasárnap a családi és a gasztronómiai programok kerülnek előtérbe, kihirdetik a rajzpályázat eredményét, a legkisebbek mézeskalácsot díszíthetnek és kreatív, ügyességi feladatokban vehetnek részt, valamint a Mikulás is "megérkezik" hozzájuk vendégként - közölte.

Petrucza Zoltán megjegyezte, a Gyulai Várfürdő is bekapcsolódik a programsorozatba, pénteken és szombaton este mézes szaunaszeánszokat tartanak, szombaton napközben pedig a tavalyi mézkirálynő kóstoltat mézet a vendégekkel. Kónya István alpolgármester elmondta, Gyulának kiemelten fontos ez a gasztroturisztikai rendezvény, amely a szezon meghosszabbításában, a vendégéjszakák számának növelésében is fontos szerepet játszik. Épp ezért az önkormányzat két éve egy öt évre szóló megállapodást kötött a szervezőkkel annak érdekében, hogy a fesztivál hosszú távon fennmaradjon a városban.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.