Kiderült ki képviseli hazánkat a fagylaltversenyen

Eldőlt, hogy a legjobb magyar cukrászok közül Karl Zsolt dunaharaszti mestercukrász vehet részt a két év múlva esedékes Gelato World Festival európai döntőjén. A tavaly is hatalmas sikert aratott mestercukrász egy sárgabarackos sajttorta fagylalttal vette le a lábáról a szakmai zsűrit és nyerte meg a magyar döntőt.

Az olasz Caprigiani cég által életre hívott, 2017-ben Magyarországon is megrendezett Gelato World Tour-on, azaz a fagylaltkészítő szakma számára meghatározó versenyen Karl Zsolt nagyon jól teljesített, az európai döntőn a nemzetközi zsűri neki ítélte a legjobb fagylalt különdíját, azaz az epres-málnás mascarpone fagylalt ízlett a legjobban a világ számos pontjáról érkezett, független zsűrinek. Idén egy sárgabarack darabokkal gazdagított variegátóval ízesített, mandulalisztes, barna cukros linzerrel megbolondított sajttorta fagylaltot készített Zsolt, amellyel megnyerte a nemzetközi verseny magyar fordulóját és ezzel megszerezve az indulás jogát magának és Magyarországnak az európai döntőn.

A Karl Zsoltot győztesnek választó szakmai zsűri pontozta a versenyző fagylalt ízét, szerkezetét, a termékben rejlő kreativitást, a felhasznált összetevők mibenlétét, minőségét, a recept kidolgozottságát, illetve az elkészült fagylalt küllemét, dekorativitását és az így született pontszám alapján döntötte el, hogy ki képviseli hazánkat az európai döntőben. A Gelato World Tour az évek során sokat változott, alakult, az új koncepció, a Gelato World Festival égisze alatt tovább működő verseny rendszerében két - elődöntőkre szánt - év után következik 2020-ban az Európa döntő, amit 2021-ben egy Firenzében megrendezett világdöntő követ.

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.