Nem csak nálunk van lángos?

A lángosra sokszor tekintünk hungarikumként. A magyarok többségének egy Balaton parti nyaralás vagy éppen egy nyüzsgő piac is szinte elképzelhetetlen a sajtos-tejfölös, kelt tésztás finomság nélkül. Ha azonban egy picit körbenézünk a világban, akkor láthatjuk, hogy számos más nemzetnek is megvan a maga lángos specialitása. Nézzük, hogy melyek is ezek.

„A török burek” Cig borek

A török burek, egy hússal töltött batyu, amelyet számtalan verzióban készítenek. Tőlünk 

délre rétesszerű vékony tésztába csomagolják, azonban létezik olyan verziója is, amelyet a mi lángosunkhoz hasonlóan kelt-tésztába töltenek. Ez az úgynevezett cig borek, amely igazából tatár eredetű. Burekkel egyébként rendszeresen találkozhatunk például, ha a horvát tengerparton nyaralunk vagy egy hűs szlovéniai tóban fürdőzünk, nem kell feltétlenül Törökországig mennünk érte.

A venezuelai Arepas, azaz kukoricalángos

A lángos és lepényféléket

minden nép a legegyszerűbb ételei között tartja számon. Ahol sok búza van, ott búzalisztből készül, de ahol túlnyomórészt kukorica terem, ott a kukoricalisztet gyúrják össze vízzel, majd sütik ki olajban. Ilyen az arepas, azaz a venezuelai kukoricalepény is, melyet kettévágva, avokádós krémmel,  csirkecomb csíkokkal, és durvára vágott friss korianderrel töltenek meg.

Pideli kebap, a nyársra húzott lángos

Nem csak a történelmünk, de a gasztronómiánk

is több ponton találkozik a törökökével. A Pideli kebap esetében a nálunk is ismert lángos tésztát húzzák nyársra húsokkal. Utóbbi lehet csirke, marha, disznó, de akár bárány is. Érdemes kipróbálni a nyári grillezéseken, mert nagyon különleges és laktató fogás, amivel elkápráztathatjuk a vendégeinket. Fogyasszunk mellé friss salátát.

Latkesz, a zsidó lángos

A laktesz, egy tradicionális zsidó lángosféle, amely rendhagyó módon inkább édes ízvilágú, hiszen ezt eredendően almaszósszal fogyasztják. A latkesz tésztája a krumplitól lesz ropogós, a pikáns mézzel, rozmaringgal és citrommal ízesített almaszósztól pedig mennyeien ízes és szaftos.

A régi klasszikus, sajtos tejfölös lángos

Bármerre is kalandozunk a világban, a nyár nem nyár egy igazi klasszikus, sajtos-tejfölös lángos nélkül. Ezt egyszerűen elkészíthetjük magunknak akár otthon is, de szerencsére országszerte számtalan helyen ehetünk kiválóbbnál-kiválóbb lángosokat.

A www.langosvoks.hu oldalon több mint 530 regisztrált lángosozó között válogathatunk, ráadásul a Lángos Voks verseny keretein belül 2016. augusztus 20-ig szavazhatunk is kedvencünkre. Az aranyérmes hely a „Vénusz kedvenc lángosozója 2016” megtisztelő címen kívül 500 liter minőségi Vénusz napraforgó-étolajat nyer, a második helyezettnek a kitüntetés mellett 300 liter, a harmadik helyezettnek 200 liter, míg a balatoni különdíjasnak szintén 500 liter napraforgó-étolaj a jutalma. Nem csupán lángosozóként éri meg részt venni a versenyen, hanem szavazni is érdemes, hiszen a voksolók között a Vénusz öt darab edényt sorsol ki, mely ideális bő olajban sült ételek elkészítéséhez.


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.