Javult a szállodai kihasználtság

A turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság legfrissebb felmérése alapján készített elemzés szerint a szobaárak csökkenésében szerepe volt annak, hogy ebben a hónapban az euró forinthoz mért átlag árfolyama 270,20 forint volt a 2010. júniusi 281,16 forinttal szemben, s egy év alatt a forint 3,9 százalékkal erősödött. Ez negatívan hatott a júniusi szállodaárakra, bevételekre.

A közlemény szerint az idei év első félévében a múlt évhez képest javuló szállodai eredményekben a nemzetközi kereslet élénkülése mellett meghatározó szerepe volt a magyar EU elnökség rendezvényeinek, amelyek elsősorban Budapesten éreztették pozitív hatásukat.

Az MSZÉSZ felmérése szerint az EU rendezvények mintegy 38.000 szobaéjszakát eredményeztek, amiből 36.400 a fővárosi - döntően 5 és 4 csillagos - szállodáiban valósult meg. A szövetség becslése szerint ezek eredményeként országos szinten a szállodákban összesen csaknem 1,7 milliárd forint forgalom keletkezett.

A beutazó turizmusban a legfontosabb 10 piac közül 9-ről nőtt a forgalom. A növekedés két számjegyű volt a cseh, a lengyel, az orosz és a brit piac esetében. Németországról - a legnagyobb piacról - a beutazás stagnált, a tavalyi szinten maradt - állapítja meg a felmérés.

Az elemzés szerint Magyarország szállodaipara a közép-kelet-európai régióban vizsgált öt állam - Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - között az egy kiadható szobára jutó bevétel (revpar) nagysága alapján és a nettó átlag szobaár alapján az ötödik, a szobafoglaltság szempontjából pedig a harmadik helyen végzett.

Ezen országok közül Ausztria szállodái teljesítettek a legjobban, szobafoglaltságban a második helyen csehországi, átlag szobaárban a szlovákiai, revpar szempontjából pedig ugyancsak a csehországi szállodák szerepeltek.

Az év első félévében az STR riportban szereplő 41 európai város között szobafoglaltságban az első három helyen London, Párizs és Edinburgh szerepelt. Nettó átlag szobaárban a sorrend Velence, Genf, Párizs. Ugyanez nettó revpar szempontjából: Párizs, Velence, Genf.

A 41 európai város között Budapest szállodáinak teljesítménye szobafoglaltságban a 32., nettó átlag szobaárban a 39., nettó revparban ugyancsak a 39. helyre volt elég. (MTI)


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.