MSZÉSZ igazgatói reggeli: még bőven vannak férőhelyek a vizes VB-re a Balatonnál

Hévíz és Debrecen után immár a balatoni turizmus egyik meghatározó központjában is összejönnek a szállodaigazgatók havonta egy üzleti reggelire, a legfontosabb feladatok és teendők megvitatására.

A márciusi közgyűlésen meghirdetett helyi összetartás, információcsere és aktualitások megvitatása Balatonfüreden is elindult. Az első, több mint háromórás balatonfüredi igazgatói reggeli helyszíne a Silverine Lake Resort szálloda volt, ahol Rádóczy Andrea házigazda, az MSZÉSZ Balatoni régióvezető-helyetteseként látta vendégül kollégáit. Az eseményen részt vett Könnyid László MSZÉSZ elnök mellett Baldauf Csaba régióvezető is. A helyi sajtó élénk érdeklődést mutatott az első összejövetel iránt, amelyen a részvevők értékelték a balatoni szezonkezdet kapcsán felmerült témákat, központi kérdés továbbra is a munkaerő helyzet volt. A megjelent igazgatók Balatonfüred, Veszprém, Balatonalmádi, Tapolca, Tihany, Balatonkenese településeken egyaránt kedvező előfoglalási adatokról számoltak be, bár a FINA világbajnokság idején még jelentős szabad kapacitás áll a leendő vendégek részére.

Könnyid László és Baldauf Csaba tájékoztatta a kollégákat az MSZÉSZ aktuális feladatairól, tevékenységéről, többek között az ágazat munkavállalóinak megtartása érdekében tett erőfeszítésekről, annak középpontjában az áfacsökkentési törekvéssel. Ennek kapcsán felmerült a kötelező szervizdíj bevezetésének áttekintése, amellyel a megjelentek egyébként egyetértettek, márcsak azért is, mert közülük szinte már mindenki évek óta alkalmazza azt. Fontos kérdés volt a szakmunkás képzés jelenlegi helyzete, az a tarthatatlan állapot, hogy már egyes szakmunkásképző intézmények is külföldön szervezik meg az első nyári szakmai gyakorlatot, esélyt sem adva a hazai vállalkozásoknak a betanításra ás esetleg jövőbeli munkaerő csábítására. Teljes volt ezért az egyetértés abban, hogy a szakmai szövetségnek intenzíven kell foglalkozni a középfokú és felsőfokú szakképzés problémáival. Könnyid László elmondta, hogy ebből a szempontból örvendetes, hogy ezek a kompetenciák is átkerültek a közelmúltban az MTÜ-hez, így végre a szakmai sajátosságokat értő szervezettel lehet tárgyalni a problémákról és lehet javaslatot tenni a változtatásokra, méghozzá sürgősen.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.