A Lufthansa Csoport Wolfgang Mayrhubert gyászolja

Wolfgang Mayrhuber, a Deutsche Lufthansa AG korábbi elnök-vezérigazgatója életének 71. évében, súlyos betegség után hunyt el 2018. december 1-én, szombaton.

Carsten Spohr, a Lufthansa Csoport igazgatósági elnöke mély együttérzését fejezte ki a csoport 134 000 dolgozója nevében: „Wolfgang Mayrhuber több mint 45 éven át szolgálta és alakította vállalatunkat. A Lufthansa dolgozóiként szeretnénk megköszönni a Lufthansa Csoport érdekében végzett munkáját, és együttérzéssel gondolunk családjára.” Wolfgang Mayrhuber több mint 40 évig dolgozott a Deutsche Lufthansa AG-nál. 1970-ben hajtómű-karbantartó mérnökként csatlakozott a Lufthansa hamburgi részlegéhez. Különböző vezetői tisztségek betöltése után 1994-ben nevezték ki az újonnan megalapított Lufthansa Technik AG igazgatóságának élére, ahol kulcsszerepet játszott abban, hogy a vállalatnak sikerült piacvezető globális szolgáltatóvá fejlődnie. 2001-ben a Csoport igazgatóságának utasszolgáltatásokért felelős vezetőjévé, 2002-ben pedig a testület alelnökévé léptették elő. 2003 és 2010 között Wolfgang Mayrhuber a Deutsche Lufthansa AG igazgatósági elnökeként szolgált. A SWISS, az Austrian Airlines és a Brussels Airlines felvásárlásának sikeres levezénylésével hosszan tartó hatást gyakorolt a légi közlekedési csoport jövőjére. Wolfgang Mayrhuber 2013 és 2017 között a Csoport felügyelőbizottság elnökeként tevékenykedett.


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.