Delta: újraindul a Budapest—New York szezonális járat

A Delta légitársaság június elsején bejelentette, hogy újraindítja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a New York-i John F. Kennedy repülőtér között közlekedő nonstop, szezonális járatát. Az Air France KLM partner-légitársasággal együttműködésben üzemeltetett, napi rendszerességű járat június 2-án indul és a szezon utolsó gépe október 29-én száll fel Budapestről.

A Delta idén nyáron immár ötödik éve kínál repülőjáratot Budapest és az Egyesült Államok között, a járat elindítása óta csaknem 350 ezer ügyfél vette igénybe ezt a szolgáltatást, mondta Bob Hannah, a Delta európai, közel-keleti és afrikai régiókért felelős értékesítési igazgatója. A nyári, szezonális járat segítségével több mint 50 célállomásra juthatnak el az utasok az USA-n belül és azon túl. A szezonális Budapest—New York járat 216 üléses Boeing 767-300 repülőgéppel üzemel majd az alábbi menetrend szerint:

Járat Indulás Érkezés
DL99 Budapest, 12:50 New York JFK, 16.50
DL98 New York JFK, 19:40 Budapest, 10:50 (másnap)

Idén nyáron a Delta minden hosszú távú, nemzetközi járatán – így a Budapestről induló járaton is - bevezeti az "Economy Comfort" elnevezésű gazdaságos prémium osztályt. Az új üléseken több mint 10 cm-rel nagyobb hely jut a lábnak, a háttámla pedig az Economy osztályú üléseknél 50%-kal hátrébb dönthető. Ezenkívül a Delta tervezi, hogy 2013-ra nemzetközi járatain, az összes széles törzsű gép BusinessElite osztályán teljesen vízszintesre dönthető ágyüléseket vezet be.


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.