Kiderült, mit keresett a Wizz Air gépe Kecskeméten

Sokaknak feltűnt pár napja Kecskeméten a Wizz Air repülőgépe, az interneten pedig rögtön számos konspirációs teória ütötte fel a fejét.  

Június 30-án a kecskemétiek a város életében szokatlan jelenségre lettek figyelmesek: órákon keresztül a Wizz Air egyik repülőgépe tartózkodott Bács-Kiskun megye székhelyének légterében, ami számos találgatásra adott okot. Sokan már a kecskeméti katonai repülőtér polgári közlekedésre való kiterjesztését és egy Wizz Air-járatot vizionáltak, azonban érdeklődésünkre mind a Honvédelmi Minisztérium, mind a fapados légitársaság sajtóosztálya lehűtötte a kedélyeket.

{youtube|id=JcUH6gW4d68}

A Wizz Air elmondta, hogy repülőgépük az új pilóták képzésének részeként csupán gyakorló repülést hajtott végre az alföldi városban. Korábban a Wizz Air a pápai és a sármelléki repülőteret is használta a gyakorlórepülésekhez, ez alkalommal pedig Kecskemét volt a helyszín, hiszen Pápa nem volt elérhető, Sármellék és Kecskemét közül pedig egyszerűen az utóbbit választották.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya megerősítette, hogy június 30-án az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis és a Wizz Air Hungary Kft. közötti megállapodás alapján gyakoroltak berepülést a Wizz Air pilótái, de a gépek nem szálltak le Kecskeméten.


Ezek a légitársaságok voltak a legpontosabbak 2024-ben

Ezek a légitársaságok voltak a legpontosabbak 2024-ben 

Egy új jelentés szerint az Iberia és a SAS az a kettő európai légitársaság, akik a pontosság tekintetében a világ tíz legjobb légitársasága közé kerültek.
A léghajó, mint új zöld légiközlekedési forma

A léghajó, mint új zöld légiközlekedési forma 

A léghajók a 20. század elején rendkívül népszerűek voltak, mielőtt a repülés eljutott volna arra szinte, amilyennek ma ismerjük. De most nagyon úgy tűnik, hogy visszatérnek.
Péntektől általános sebességkorlátozás a Budai alsó rakparton

Péntektől általános sebességkorlátozás a Budai alsó rakparton 

A változtatás a súlyos és halálos sérülések számának további csökkentését szolgálja.
Starlink internet a lett légitársaság járatain

Starlink internet a lett légitársaság járatain 

A lett airBaltic légitársaság elvégezte a SpaceX Starlink nagysebességű internetének minősítési tesztrepülését az első Airbus A220-300-as gépének fedélzetén.
Álommunka a felhők felett – hamarosan nyílt nappal

Álommunka a felhők felett – hamarosan nyílt nappal 

Már 219 magyar utaskísérő dolgozik az Emirates-nél.
Új járművek a MÁV-csoportnál

Új járművek a MÁV-csoportnál 

A feltételes közbeszerzési eljárás 10,5 milliárd forint értékben 131 autóbusz megvásárlását teszi lehetővé.
Légitársaságok, amelyek csődbe mentek vagy átalakultak 2024-ben

Légitársaságok, amelyek csődbe mentek vagy átalakultak 2024-ben 

Íme a légitársaságok, amelyek csődbe mentek, és azok is, amelyek 2024-ben átalakuláson mentek keresztül.
Elment a magyar légiközlekedés egyik legendás alakja

Elment a magyar légiközlekedés egyik legendás alakja 

Életének 92. évében elhunyt Gerőfi Sándorné Ibolya, a Malév első légiutaskísérője.
Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság

Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság 

Az új kezdeményezés a légitársaság Vision 2035 stratégiájának része.
Ezeket a repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában a havazás miatt

Ezeket a repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában a havazás miatt 

Nagy forgalmú nemzetközi repülőtereket kellett bezárni vasárnap Nagy-Britanniában a heves havazás miatt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.