Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon

Mint közleményükből kiderül, a magyar hagyományokat maximálisan tisztelő és követő, nemzetközi szemlélettel formált ételkínálat a hagyományos alapanyagokra, vadhúsokra, az erdők és mezők kincseire épül. 

Idén tavasszal Lizsicsár Miklós étteremvezető, Kollár Endre séf és Holló Klára tulajdonos az új, tavaszi étlapot is bemutatták: ​

áprilistól az étlapon magyar tarka tatár, pecsenye kacsamáj rebarbarával, somogyi szarvas gratin burgonyával és zöldekkel, pavlova eperrel, illetve a nagy visszatérő, a Michelin Guide receptkönyvében is​ megjelent St. Andrea túrógombóc szerepel.    

Túrógombóc
Túrógombóc
Fotó: St. Andrea Restaurant

A St. Andrea világában a szép tányér és az ízélmény mellett ugyanolyan fontos az éttermi miliő. Az étkezéseket magasan képzett sommelier kíséri, esténként élő zene szól és gyertyafény fogadja a vendégeket. 

Az éttermi élményért  Lizsicsár Miklós étteremvezető és csapata felel. Miklós 15 éves korában kezdett el felszolgálóként dolgozni, az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a klasszikus felszolgálói attitűd betöltik a teret – már belépéskor érezni, ha ő az étteremben van.


Fotó: Pintér Árpád

2020 sorsfordító év volt a St. Andrea Restaurant történetében: ekkor a csapat sokat bizonyított tagját, Kollár Endrét nevezték ki séfnek. 

Amikor az étterem konyháján vagyok, semmi más nem létezik, csak az étel és én. Szenvedéllyel főzök és ebből semmi nem tud kizökkenteni. A St. Andrea alapvető értékei, a minőség, a szeretet és az elhivatottság mellé, bízom benne, hogy az általam vezetett konyhával izgalmas, új világ rajzolódhat ki. 

– vallja az ikonikus étterem öt éve kinevezett séfje.

 


Nagymama ízeivel ünnepelt a 25 éves Fakanál étterem

Nagymama ízeivel ünnepelt a 25 éves Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban már több, mint húsz éve működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.
Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból

Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból 

Műanyag fóliadarab lehet benne.
Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.