Légiügyi szakkonferencia Budapesten

A LOT Polish Airlines, a Budapest Airport és a Litván Repülőterek vezetői mellett, az Európai Bizottság valamint az Airlines for Europe (A4E) döntéshozói, továbbá Közép-Kelet-Európa legjelentősebb repülőtereinek vezetői és számos európai légitársaság légügyi szakemberei találkoznak 2017. november 21-én és 22-én Budapesten, a Danubius Hotel Gellértben — tudtuk meg szerdán Tamás Lászlótól, a konferencia egyik szervezőjétől.

Az idei légügyi szakkonferencia központi témája a legújabb, légi szektorral kapcsolatos trendek és legfrissebb iparági újítások bemutatása. A konferencia kiemelten foglalkozik az új Európai légügyi stratégiával, globális és közép-kelet-európai regionális légitársaságok és repülőterek fejlődési stratégiáinak és modelljeinek elemzésével, neves iparági szakemberek előadásában.

A konferencia alapvető célja, hogy az előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és esettanulmányokon keresztül iránymutató és hasznos témákat kínáljon és mutasson be a résztvevő szakembereknek, ill. üzleti kapcsolatépítési lehetőséget nyújtson a résztvevőknek, az előadóknak és a szponzoroknak, ill. a média szakembereinek egyaránt.

A legtöbb résztvevő Litvániából, Lengyelországból, Csehországból, Belgiumból, az Egyesült Királyságból, Írországból Norvégiából, Dániából, Horvátországból, Romániából és még számos európai országból érkezik hozzánk.

A konferencia neves szakelőadói között szerepel a LOT Lengyel légitársaság, a Budapest Airport, a Litván Repülőterek Vezérigazgatója valamint a International Air Transport Association (IATA) és az Airlines for Europe Association igazgatója; az Airlines International Representation in Europe (AIRE), a Travelport (GDS) country managere és regionális igazgatója és a Lightsource vezérigazgatója és még számos szakember.



A közép-kelet európai régió továbbra is a legdinamikusabban fejlődő régió Európában. A légiközlekedési iparban tapasztalható gyors növekedés a nyugat-európai országokban tapasztalható trendet követi. Az utóbbi évek erős iparosítása, az alacsony olajárak, az utazók növekvő elkölthető jövedelme pozitívan hatnak a légiközlekedésre, legyen szó üzleti vagy szabadidős célú utazásokról - derül ki Tamás Lászlóék tájékoztatásából.

„Célunk az, hogy a konferencia hosszú távon a térség iparági vezetőinek olyan üzleti fóruma legyen, ahol a kapcsolatépítési lehetőségen kívül jelentős szerep jut a hasznos esettanulmányok és „best practice-ek” bemutatásának is” — emelte ki a közlemény.

Az eseményen térítés és regisztráció ellenében lehet részt venni. Jelentkezni november 20-ig lehet.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.