hirdetés
hirdetés

Több mint hárommilliárd eurós a veszteség a Lufthansánál

Hárommilliárd eurót meghaladó adózott veszteségről számolt be a Lufthansa-csoport a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évre, a társaság 22 ezer dolgozót bocsát el, és legalább száz géppel csökkenti a flotta méretét.

hirdetés

A Lufthansát, a Swiss-t, az Austrian Airlines-t, az Eurowingset és a Brussels Airlines-t is magába foglaló német cégcsoport honlapján közölt eredmények szerint a cégcsoport a fél évet 3,6 milliárd euró adózott veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 116 millió eurós mínusz volt a mérleg. Az árbevétel 52 százalékkal 8,1 milliárd euróra csökkent, mivel a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások okán 66 százalékkal 23 millióra csökkent az utasforgalom. A kiadások 34 százalékkal 12 milliárd euróra csökkentek, az üzemi eredmény a tavalyi 417 millió eurós nyereség után idén 3,4 milliárd euró veszteséget mutatott.

 

Az eredményt némileg javította, hogy a műszaki szolgáltatásokat nyújtó Lufthansa Technik és az áruszállítási üzletág nagyobb haszonkulccsal tudott működni, mint tavaly ugyanilyenkor. Elemzésében a Lufthansa-csoport azt írta, bár az év végéig az európai hálózat 95, a hosszútávú hálózat 70 százalékán helyreáll a közlekedés, az év végén is csak a tavalyi járatszám fele fog közlekedni. Emiatt jelentős karcsúsításon esik át a cégcsoport, 22 ezerrel csökkentik a dolgozói létszámot, a felsővezetők körében 20 százalékos elbocsátás lesz, a flotta méretét pedig legalább száz géppel csökkentik. A csoportnál az év elején 760 gép volt használatban.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai