A bécsi szállodások közel 40 százaléka tervez pályaelhagyást

Riasztó számokat mutat az ausztriai Munkaügyi Kamara megrendelésére készült friss felmerés a bécsi szállodások helyzetéről. Az Osztrák Szállodaszövetség (ÖHV) elnöke több megoldási javaslatot is felvázolt - írja a GD Consulting.

A megkérdezettek 38 százaléka jelenlegi munkahelyének, illetve a turisztikai ágazat teljes elhagyását tervezi. Indokként 69 százalékuk a jövedelem csökkenését / kiesését jelölte meg, míg 40 százalék esetében a munkahely elvesztése körüli félelem és bizonytalanság az ok.  A szállodai- és éttermi kisegítő személyzet körében 35-38 százalékos a részesedése azon válaszadóknak, akik úgy nyilatkoztak, hogy jelenlegi bevételeik nem fedezik kiadásaikat, míg az igazgatás és üzemeltetés területén dolgozó kollegáik esetében ugyanez az arány 20 százalék körüli.

A világjárványt megelőzően Ausztriában 320 ezer munkahelyet biztosított közvetlenül a turisztikai ágazat. A válság hatására 155 ezren tudták a „kurzarbeit-modell” keretében megtartani munkahelyüket, míg 45 ezren már elvesztették azt. Különösen a fővárosi szállodások helyzete nehéz. Az Osztrák Szállodaszövetség (ÖHV) elnöke, Michaela Reitterer megoldási lehetőséget a nemzetközi vendégforgalom mielőbbi fellendítésében látja. Ennek érdekében minél előbb kampányt kell indítani a zöld útlevél működésének és hatásmechanizmusának megismertetésére, hogy gyorsan helyreálljon a nemzetközi utazás iránt bizalom, s újra  megjelenjenek a szállodákban a külföldi vendégek - foglalható össze javaslata.

Másik lehetséges megoldásként az ÖHV elnöke azt szorgalmazza, hogy a városi szállodák erre nyitott személyzetét az átmeneti időszakban a vidéki üdülőhelyeken lévő, - nagyobb forgalmú - szállodákban "átirányítással" foglalkoztassák úgy, hogy jelenlegi munkaviszonyuk is megmarad.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.