A világörökség része lett az erdélyi Verespatak

A világörökség részévé nyilvánította kedden az aranybányászatáról híres erdélyi Verespatakot és környékét az UNESCO Világörökség Bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán - közölte a Mediafax hírügynökség.

A döntést azonnal üdvözölte közösségi oldalán Klaus Iohannis román államfő. Úgy vélte: Verespataknak a hatóságok és a szakértők összehangolt erőfeszítései révén a helyi örökség bemutatásának és a bányavidék fenntartható fejlődésének a példájává kell válnia. A világörökségi státusz azoknak kedvez, akik ellenzik az aranybányászat újraindítását a térségben. A kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az USR-Plus közleményében azt hangoztatta: az UNESCO döntésével a helyi közösség esélyt kap arra, hogy az örökség megőrzésére építve fejlődhessen.

Verespatak polgármestere, a legnagyobb kormánypárt (Nemzeti Liberális Párt) színeiben megválasztott Eugen Furdui azonban elégedetlenségének adott hangot a határozat miatt, amely szerinte kedvezőtlen a település lakói számára. A polgármester úgy vélte: az UNESCO döntése Európa legnagyobb aranytartalékának a kibányászását akadályozza, és sokkal bürokratikusabbá teszi a település lakói számára az építkezések engedélyeztetését.

Tánczos Barna, a román kormány RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere úgy vélte: a döntés lehetőséget biztosít a turizmus fenntartható fejlesztésére a térségben. A tárcavezető éppen Verespatakon tartózkodott kedden, hogy számba vegye a múlt heti árvizek pusztításait. A keddi döntés annak a pernek a kimenetelét is befolyásolhatja, amelyben a kanadai Gabriel Resources társaság 4,4 milliárd dolláros kártérítést követel a román államtól. A társaság romániai leányvállalata, a Rosia Montana Gold Corporation ugyanis megvásárolta a bányalicencet, de mintegy 15 éven keresztül hiába próbálkozott a felszíni bánya megnyitásához szükséges engedélyek beszerzésével. Ezeket a román állam intézményei nem bocsátották ki számára.

Románia Dacian Ciolos vezette szakértői kormánya 2016-ban kezdeményezte, hogy nyilvánítsák Verespatakot a világörökség részévé. Bukarest akkor arra az egyedi kulturális tájra, az ember és környezete közti értékteremtő kölcsönhatásra hivatkozott, amely a több ezer éves aranybányászat során alakult ki az erdélyi településen. Verespatakon ma is látogathatók azok a föld alatti járatok, amelyeket a római birodalom aranybányászai ástak mintegy 1900 évvel ezelőtt. Az Erdélyi-érchegységben, Verespatakon és környékén a Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarta megnyitni, ahol vitatott ciántechnológiával bányásztak volna ki 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. 2013-ban nagyszabású tüntetések robbantak ki a beruházás ellen Romániában, ezért a bukaresti parlament 2014-ben elutasította az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.