Ausztria a turizmus "soft power" nagyhatalma

Ez is kiderült a múlt héten lezajlott MSZÉSZ közgyűlés egyik nagyon érdekes előadásából.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Kovács Balázs (GD Consulting) Ausztiában élő turisztikai szakértő előadásában hangsúlyozta, hogy az osztrákok már megnevezésében is egyedi szempontból közelítenek az iparághoz: nem is turizmusról, hanem szabadidőgazdálkodásról beszélnek. Elmondta, hogy elemzők ma már azt is mérik, hogy egyes országok mennyire trendszetterek a világban, mennyire képesek maguk mögé állítani más államokat, hogy kövessék az általuk kialakított jó példát. Ez az úgynevezett soft power, és ezen a listán Ausztria előkelő helyet foglal el. A digitalizációba óriási összegeket invesztál az állam, az ágazat is rendkívül fejlett náluk ebből a szempontból: a 20 nyelvű vendégelégedettségi felmérésük már csak digitális formában érhető el.

A szakember csaknem két tucat olyan példát hozott a szomszédból, amelyek átvételét érdemes a hazai szolgáltatóknak is fontolóra venniük. Az egyik ilyen best practice, hogy a revPAR növelése érdekében példa nélküli módon szakosodtak a szállodák (parasztgazdaság, kolostorszálló, babahotel, stb.) és mind igazán egyéni és csak rá jellemző arculatot, kínálatot igyekezett felépíteni. Az is jó gyakorlat, hogy nem kedvezménykártyákat, hanem plusz szolgáltatást kínáló kártyákat vezettek be - ugyancsak a bevételek növelésére - ráadásul nem is az állami vállalatok, hanem a versenyszféra szolgáltatói, egy-egy adott régió, tartomány turisztikai piaci szereplői. A 2009-es európai kultúrális fővárosi évre önmagát újra kitaláló és az innovációban újradefiniáló Linz diadalmenete a mai napig tart, innen bőven hozott példákat a szakember, amelyekről korábban már írtunk.

Szintén elhangzott, hogy az osztrákok egyre inkább élen járnak a neuromarketingben, azaz nem a fogyasztók tudatos, hanem tudattalan döntéseit vizsgálják, és ehhez alakítják a promóciókat, és megemlítette a paradigmaváltó Bécset is, ahol már nem az a kérdés, hogy mit tehet a város a turistáért, hanem az, hogy a város mit tehet a helyiekért, hogy olyan vonzó életteret, helyszíneket teremtsen a számukra, amelyek a turisták érdeklődését is felkeltik.

Forrás: Turizmus Online


Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen

Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen 

Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás

Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás 

Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?

Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon? 

Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom

Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom 

A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok

Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok 

Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében

Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében 

Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás

Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás 

Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?

Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját? 

Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére

UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére 

Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga

Így áll most a Sagrada Famila-saga 

Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.