Búvárturizmussal harcolnak olaszok a vonóhálós halászat ellen

Víz alatti szoborparkkal akadályozza meg a vonóhálós halászatot a toszkán partoknál egy egykori halász. Paolo Fanciulli 100 márványtömbjéből szobrászok vésték ki a különleges alkotásokat, amelyek megvédik a partvidék halállományát a kizsákmányolástól - adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.

Bár az olasz törvények tiltják a partvidéktől három tengeri mérföldre (mintegy 5,5 kilométerre) a vonóhálós halászatot, gyakran a hajók illegálisan, éjszaka dolgoznak ilyen eszközökkel. Őrszemeket alkalmaznak a partiőrség szemmel tartására vagy speciális műszereket használnak, hogy elrejtsék GPS-jeleiket.

Fanciulli egy toszkán faluban, Talamonéban nőtt fel, ahol 13 éves kora óta halászként dolgozott. Már az 1980-as években észlelte a vonóhálós halászat hatásait: az ökoszisztéma károsodása megmutatkozott a napi fogáson és negatívan befolyásolta megélhetését. Így több helyi halásszal és a Greenpeace aktivistáival közösen tiltakozásul blokád alá vettek egy toszkán kereskedelmi kikötőt, Fanciulli szögesdróttal semmisítette meg a hálókat, egyszer még rendőrnek is kiadta magát, hogy megállítsa az illegálisan halászókat. Bár aktivista tevékenysége igazi helyi hírességgé tette, ellenségeket is szerzett magának: a helyi maffia ellehetetlenítette számára fogása értékesítését a piacon.

Ekkor fordult a turizmus felé: hajókon vitte ki a látogatókat a tengerre, hogy megtanítsa őket horgászni, és megmutassa nekik a vonóhálós halászat hatását az ökoszisztémára. Hétvégente egy kis éttermet vezet, fogását pedig egy kizárólag etikus termékeket vásárló csoportnak, a Gruppi di Acquisto Solidalénak adja el. Az illegális halászat megállításához azonban mindez nem volt elég. 2006-ban a toszkán kormány betontömböket süllyesztett a tengerbe, hogy meggátolja a vonóhálók pusztítását. A tömbök azonban egymástól túl távol voltak, a háló átsiklott közöttük - mondta Fanciulli. A férfi engedélyt kapott az Arpat helyi környezetvédelmi szervezettől, hogy saját költségén újabb 80 tömböt süllyesszen le a vízbe. Fanciulli azonban arra gondolt: mi lenne, ha egyszerű beton helyett "művészetet" teremtene a víz alatt.

Kérésére a közeli Carrarában lévő kőbánya 100 márványtömböt adományozott neki, majd a közösség segítségével művészeket vont be a projektbe, akik szobrokká alakították a tömböket. Mások mellett Giorgio Butini, Massimo Lippi, Beverly Pepper és Emily Young művészek alkotásai kerültek így a víz alá. Ezek nemcsak fizikai akadályt jelentenek a hálók számára, de különleges vízalatti múzeumot formálnak. A toszkán tengerpart argentariói szakaszán álló szobrok egy része körben, egymástól 4 méter távolságra helyezkedik el. Középen egy obeliszk áll, Massimo Catalani olasz művész alkotása. Emily Young négy szobrot készített, mindegyik 12 tonnát nyom. A közelükben áll Aurora Vantaggiato hableánya. Lippi 17 szobrot készített. A múzeum bárki számára nyitva áll, aki meg tudja látogatni, a helyszínre vezetett búvártúrákat is szerveznek.

Roberto Danovaro biológus, az Anton Dohrn nápolyi kutatóközpont vezetője szerint a vonóhálós halászat olyan, mintha bombával vadásznának a halakra. "Kifogod a halat, de az élőhelyét is elpusztítod. Nincs esély az újranövekedésre, mert a vonóhálózás annyira pusztító" - mondta. Fanciulli múzeumának azonban van hatása. Gioia Benedettini, az Arpat munkatársa szerint miközben a neptunfű nevű vízinövény tíz éve eltűnt, most elkezdett visszanőni a területen.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.