Két különböző oltással is be lehet utazni az Egyesült Királyságba

A brit kormány szerdai tájékoztatása szerint azok a beutazók is teljesen beoltottnak számítanak, akik a koronavírus elleni oltás két dózisát két különböző oltóanyagból kapták meg, így ők is karanténkötelezettség nélkül beléphetnek külföldről a szigetországba.

A brit egészségügyi minisztérium és a közlekedési tárca tisztázó jellegű ismertetése szerint a beutazási szabályok október 4-én esedékes változásáig a két különböző vakcina használata abban az esetben számít teljes körű immunizációnak, ha mindkét oltóanyag szerepel a brit, az európai uniós, illetve az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságok által jóváhagyott vakcinák listáján. London a minap bejelentette, hogy október 4-étől nem kell koronavírustesztet elvégeztetniük a szigetországba való beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták.

 

Az egészségügyi és a közlekedési minisztérium szerdai kiegészítő tájékoztatása szerint a tesztelési előírás októberi enyhítése után is érvényes lesz az a szabály, hogy teljes körű oltottságnak számít a különböző vakcinákból beadott két oltási dózis, és attól a dátumtól kezdve a brit kormány ki is terjeszti azoknak az országoknak a listáját, amelyek gyógyszerfelügyeleti engedélyeit elismeri. Így teljes körűen beoltottnak számítanak a jövő hónap elejétől azok a beutazók is, akik például az első dózist Japánban, Ausztráliában vagy Nagy-Britanniában, a másodikat az Egyesült Államokban, az Európai Unióban vagy Kanadában kapták meg. Az alkalmazott vakcinapárosítás lehet például az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer-BioNTech- és a Moderna-oltóanyagok bármilyen kombinációja. Az egy komponensű oltóanyagok - például a Janssené - esetében értelemszerűen egy oltási adag beadása is teljes körű immunizációnak számít - hangsúlyozza a két brit szakminisztérium szerdai tájékoztatása.

A brit kormány által a külföldi utazások szabályozásában bejelentett módosítás alapján október 4-től megszűnik a zöld és a sárga járványkockázati besorolás - az utóbbiba tartozik jelenleg Magyarország is -, és csak a vörös kategória marad meg. Az angliai beutazás előtti koronavírusteszt kötelmének feloldása azokra vonatkozik majd, akik nem vörös kategóriás országokból érkeznek, és az angliai beutazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták. Október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból érkezők számára megszűnik az angliai érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz. Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.