Megint bezáratják a szlovákiai fürdőket

A szlovákiai központi válságstáb mai bejelentése alapján október 15-től, azaz csütörtöktől ismét bezárásra kényszerülnek a wellness központok, uszodák, szaunák, aquaparkok.

A koronavírus-járvány első hullámának az elején, március 13-án kötelezően be kellett zárniuk a Szlovákiában működő fürdőknek, uszodáknak, a szállodák wellness részlegeinek. A tilalom náluk jóval tovább tartott, mint Magyarországon. Amíg idehaza a vidéki fürdők szabadtéri részeit már május első napjaiban ki lehetett nyitni, addig Szlovákiában erre csak június 3-tól volt mód - írja a Termál Online.

A szlovákiai központi válságstáb mai bejelentése alapján viszont október 15-től, azaz csütörtöktől ismét bezárásra kényszerülnek a wellness központok, uszodák, szaunák, aquaparkok. Emellett egyébként több egyéb szigorítást is bevezetnek. Ezek közé tartozik, hogy a szabadban is kötelező lesz a szájmaszk viselése, tilos a hat főt meghaladó gyülekezés és a 65 év felettiekre vonatkozóan vásárlási sáv lesz 9 és 11 óra között.

A Szlovákiai Aquaparkok és Fürdők Szövetsége két héttel ezelőtt indított kampányt, amelyben kormányzati megsegítésüket kérték. A kötelező zárvatartási időszak, valamint a nyári gyengébb forgalom miatt ugyanis a szlovákiai fürdők is nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A szomszédos országokhoz hasonlóan szeretnék elérni, hogy a turizmus és annak az egyik fontos motorjának számító fürdők számára dobjon mentőövet a szlovák kormány. A kampányuk részeként arra kérték a fürdőlátogatókat, hogy küldjenek Igor Matovič miniszterelnöknek egy fürdőkben osztogatott, illetve kinyomtatható képeslapot, amiben a szlovák fürdők nehéz helyzetére hívják fel a figyelmet. A kötelező bezárás újabb csapást jelent a szlovákiai fürdőágazat számára.

Magyarországon továbbra is nyitva tarthatnak a fürdők és egyelőre nem is várható ezen a téren hatósági korlátozás. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint nem jelent extra kockázatot a fürdőlátogatás, amennyiben az alapvető higiéniai szabályokat betartjuk. Ettől függetlenül a tavaszi időszak kiesése, a nehezen induló nyári szezon és a beutazóforgalom hiánya miatt az itthoni fürdők sincsenek könnyű helyzetben, emiatt állami segítséget kérnek, hogy megőrizhessék a munkahelyeket.

Forrás: Termál Online


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.