Szaúd-Arábia okosvárossá teszi Medinát

Helyi és külföldi tech-cégek vezetői és az üzleti világ képviselői gyűltek össze a szaúd-arábiai Medinában a héten rendezett, okosvárosokról szóló konferencián, ahol az iszlám egyik szent helyének számító Medina okosvárossá tétele volt kiemelt téma - jelentette csütörtökön az Arabnews című szaúdi hírportál.

A "Technológia és harmónia találkozása" címmel megrendezett konferencia célja, hogy a mintegy egymilliós Medinát a technológiai fejlesztések, innovációs programok segítségével 2030-ra a királyság három legélhetőbb városának egyikévé tegyék. A rendezvényt a medinai városrendezési bizottság szervezte, fővédnöke pedig a medinai kormányzóhelyettes, Szaúd bin Hálid al-Fejszál herceg volt. A megbeszéléseken szóba került a város gazdasági fejlesztése, az új munkahelyek teremtése, valamint az egyébként zarándokhelynek is számító Medina "okosvárossá tétele", a többi között száloptikai és 5G-hálózatok kiépítésével, illetve az információs technológiai és okostechnológiai infrastruktúra bővítésével. A medinai fejlesztési bizottság képviselői a sajtónak azt mondták, hogy az innovációs programok emberközpontúak lesznek, és remélik, hogy a városban élők közreműködnek a tervek megvalósításában.

 

Szaúd-Arábia az elmúlt években több programot hirdetett hasonló témában, a vezetés legfontosabb terve pedig a Vision 2030 program, amelytől a királyság a gazdasága átalakítását és kőolajfüggőségének csökkentését reméli. Ennek keretében az ország északnyugati részében óriási várost is kialakítanának. A "megacity", vagy Neom, ahogyan a tervezet a leendő várost emlegeti, 500 milliárd dollárba kerül majd, és az állami fejlesztési alapból (Public Investment Fund, PIF) finanszírozzák. A beruházás első fázisát 2025-re tervezik befejezni. A Vision 2030 egyik legfontosabb eleme a görög "neosz", azaz új és az arab "mustakbal", azaz jövő szavakból alkotott Neom városa. A tervek szerint tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes hely lenne. A város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.