Vita a mobilpultok körül

Kiverte a biztosítékot a charterező utazásszervezők körében a Budapest Airport júliusi döntése, hogy megszüntetik a mobilpultokat a 2B terminál indulási szintjén. A vita végül mindkét fél számára elfogadható módon, kompromisszumos megoldással zárult

A repülőtér a túlzsúfoltság csökkentésével indokolta a lépést. Alternatív megoldásként a következőt javasolták az irodáknak:

„A mobilpult-szolgáltatást az utazási irodák, utazásszervezők, konferenciaszervezők és egyéb érdeklődők a továbbiakban a T1 terminálon és a T2/A és a T2/B terminál érkezési szintjén tudják igénybe venni. A mobilpult-szolgáltatással lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy partnereink utasaikat kulturált és kényelmesebb körülmények között tudják indítani és vendégeiket fogadni. Utasokat, csoportokat indító partnereink ezt a szolgáltatást továbbra is ingyenesen, a T2/B terminál érkezési szintjén, az információs pulttal szemben található mobilpultokon tudják igénybe venni. Partnereink a vouchereket csak a meghatározott helyen oszthatják, onnan mobilpultot nem vihetnek el.”

A reptér hivatalos értesítését kézhez kapva fél tucat utazásszervező írt felháborodott levelet a reptér illetékeseinek. Volt, aki balkáninak nevezik a reptér hozzáállását, mások arra hívták fel a figyelmet, hogy az indulási terminál időszakos zsúfoltsága elsősorban amiatt van, hogy egyes légitársaságok (például El Al, American Airlines) járatainak indulásakor jókora területet kerítenek le órákra a terminál területéből. A reptér megoldási javaslata senkinek sem tetszett, mivel teljesen értelmetlennek látták az érkezési szinten elhelyezni a mobilpultokat. Ezért aztán az utazásszervezők személyes megbeszélést kezdeményeztek a reptér illetékeseivel. A megbeszélésre július 20-án került sor.

Amint arról az egyeztetés egyik résztvevője, Székely-Tóth Ágnes, a Green Travel üzletfejlesztési vezetője lapunknak beszámolt, a tucatnyi utazásszervező részvételével lezajlott találkozó feszült hangulatban kezdődött, de végül sikerült egyezségre jutniuk a feleknek. A repülőtér illetékesei több kompromisszumos megoldást is tettek, amelyek elfogadhatók a charterező irodáknak. Ezek a következők: augusztus végéig az irodák kaptak egy üres üzlethelyiséget az indulási szinten, továbbá a galérián is használhatnak egy recepcióspultot. Arról is megállapodás született, hogy az utazásszervezők munkatársa a terminál épülete előtt is fogadhatja az utasokat, hogy a szükséges utazási dokumentumokat átadja nekik. Az irodák cserébe elfogadták, hogy a csúcsidőszaknak tekinthető reggel kilenc és délután egy óra között nem használnak mobilpultokat az indulási szinten.

Nem ez az első eset, hogy vitába keveredik a Budapest Airport a charteres utazásszervezőkkel. Amint arról korábban beszámoltunk, az irodák által túl magasnak tartott repülőtéri illetékek miatt 2010 januárjában tartottak egyeztetést. A reptér akkor nem adta be a derekát, de egy úgynevezett last minute pultot az irodák rendelkezésére bocsátott.

Budapest Airport: újabb csúcsok dőlnek meg

Az idei év júliusában több mint 950 ezer érkező és induló utast szolgált ki a budapesti repülőtér, ez minden idők legerősebb hetedik havi statisztikája. Ezzel az eredménnyel a Budapest Airport idei utasainak száma már megközelítette az ötmilliót. 950 396 utas – ez a nyári szezon egyik legfontosabb hónapjának, júliusnak a mérlege a Budapest Airportnál. Az éves forgalomnövekedés 2010- hez képest továbbra is tíz százalék fölötti, a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatti forgalomkiesést beszámítva (akkor mintegy 140 000 ezer utas esett ki négy nap alatt csak Budapesten) még mindig meggyőző, 7,3 %-os az emelkedés az év első hét hónapjában.

Az erős júniust követően most júliusban ismét sikerült átlépni a kilencszázezres utasszámot. Erre ugyanis 2008 óta nem volt példa. Az idén a korábbi júliusi rekord is megdőlt, amelyet még 2007-ben regisztráltak. A Budapestről induló gépek kihasználtsága, az ún. load factor átlagosan csaknem 80%-os. Idén júliusban a várakozásnak megfelelően több gépet fogadott a Budapest Airport, 10 688 fel- és leszálló járattal, ami átlagosan napi közel 350 érkező és induló repülőgépet jelent. „A júliusi 5,9%-os növekedés az előző év hasonló időszakához képest jelentős előrelépés, és megalapozza eddigi reményeinket, hogy minden idők legerősebb éve lesz az idei. A hagyományos légitársaságoknál továbbra is nagyon komoly a növekedés, és igen jól szerepelnek a tengerentúli járatok az American Airlines megjelenésének, valamint a Delta Airlines visszatérésének köszönhetően” – jegyezte meg Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója. A legkedveltebb úti cél továbbra is toronymagasan London három repülőtere. A Budapest Airport utasainak több mint tíz százalékát teszik ki a brit fővárosba tartók. A második legkedveltebb célállomás Párizs, amelyet Frankfurt, majd Amszterdam követ, utána Brüsszel, München és Róma a sorrend.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.