Mégsem indul charter Ciprusra

Sok izgalmat éltek át idén az utazási irodák a nyári kínálat tervezésekor a Malév kiesése miatt.

Cirpus is egyike azoknak a desztinációknak, melyekre évről-évre a Malév menetrend szerint járatán juthatott el a magyar utazóközönség. Tavaly heti két indulással jártak a gépek a szigetországba, és nem tervezték ezt máshogy az idei évben sem az irodák egészen a Malév csődjéig.

Az újratervezés eredményeként március elején készült charternaptárunkba még szintén két indulás került. A Malév csődje miatt előállt helyzetben több tour operátor összefogásával indult volna egy ciprusi charter lánc, melynek gépgazdája Neckermann lett volna, a Travel Service által üzemeltetett járatot keddi indulással tervezték. A szolgáltatók másik része a Wizz Air szerdai menetrend szerinti larnacai járatára foglalt helyeket.

„A Neckermann eleve nem tervezett charterjáratot idén nyáron Ciprusra. Eredetileg a Malév menetrend szerinti járatain vettünk helyeket, hasonlóan más utazásszervezőkhöz” – mondta el lapunknak Hermányi Attila, a TC Air/Neckermann vezetője. „A Malév csődje miatt előállt helyzetben felmerült, hogy más tour operátorokkal közösen létrehozunk egy ciprusi charter láncot, azonban a menetrend szerinti járatok kínálatának hirtelen bővülése miatt ez meghiúsult. Így kedd helyett szerdán nappali Wizzair járattal visszük utasainkat Ciprus szigetére a nyári szezonban.” - mondta. 

A Ciprusi Idegenforgalmi Hivatalnál megkeresésünkre elmondták, Budapestről közvetlen járatokkal a Wizz Airrel és a Ryanairrel juthatnak el az utasok Ciprusra. A Wizz Air a nyári időszakban Budapestről heti kétszer repül Larnacára, szerdán és vasárnap. A Ryanair szintén azonos napokon indul Budapestről Paphos repülőterére. Az Aegean Airlines hétfői és pénteki járatával még szintén viszonylag kényelmesen, egy átszállással juthatnak el az utasok a szigetre, az odaúton másfél, a visszaúton 2 órás athéni várakozási idővel, mondta el lapunknak Kollár Ágnes, a Hivatal munkatársa. A tervezett charter kiesése a nyári időszakban közel 2000 helyet jelent, ennek ellenére optimistán néznek a szezon elé. Ha a két fapados járatai megmaradnak, akkor nem számolnak az utasok csökkenésével az Idegenforgalmi Hivatalnál.


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.