Jó szezon után új hajóval bővül a balatoni flotta

A tavalyinál is jobb szezont zár a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), tudtuk meg dr. Halmos Gábor vezérigazgatótól, aki azt is elmondta, hogy jövő nyáron új hajóval bővítik a flottájukat.

A kora őszi forgalom a nyárihoz hasonlóan jól alakult. Igaz, már csak egy számjegyű volt a növekedés mértéke az előző évhez képest, de így is nagyon jól teljesítettek a hajóik, kompjaik. A növekvő bevételnek köszönhetően ki tudták gazdálkodni az idén először nagy teherként jelentkező mederhasználati díjat, és a tavalyi 68 milliós eredménnyel szemben 88 millióra számítanak - mondta a vezérigazgató.

A Bahart vezetői abban bíznak, hogy a tulajdonos települések a nagyobb eredményből is csak a tavalyihoz hasonló összeget vesznek fel osztalékként, hogy minél több maradjon fejlesztésekre. Azt sem bánnák, ha az így maradó keretet akár megcímkézve, például a szezonhosszabbítás elősegítésére használhatnák fel, ahogy korábban például a bicikliszállító hajót elindították a nyugati medencében. Ehhez ötleteket is várnak az önkormányzatoktól.

Halmos Gábor beszélt arról is, hogy jövőre új hajóval erősítik meg a személyhajó flottát. Egy korábban a Dunán közlekedő motorost már meg is vásároltak, és is elindították a Balaton felé, hogy a siófoki műhelyükben felújítsák. Az érkezésére azonban várni kell, mert a Sió magas vízállása miatt nem fér el mindenhol, ezért pillanatnyilag Keselyűsnél vesztegel.

A most Beatrix névre hallgató hajó 180 fő befogadására képes. Felépítésében a Balatonon jelenleg is dolgozó Fonyód motoroshoz hasonlít. Néhány éve kivonták a forgalomból, de a teste nagyon jó, csak a fedélzete szorul komoly felújításra és a motorját is ki akarják cserélni korszerűbb, kisebb fogyasztású gépre. A vásárlás, felújítás teljes költségét 125 millió forintra tervezik.



"Ha október végén fel tudtuk volna hozni, akkor a jövő szezon elején már forgalomba lehetett volna állítani. A késés miatt sajnos erre már nem lesz lehetőség. Ahogy korábban a gyorshajókat, várhatóan ezt is majd csak a jövő szezon végén tudjuk bemutatni, és csak a 2016-os szezonban tudjuk igazán használatba venni" - mondta Halmos Gábor.

A Bahart másik nagy beruházása a következő szezon előtt a Badacsony katamarán felújításának 2. üteme. Korábban már kicserélték a hajó motorját, most 54 millió forintos költséggel felújítják az utastereket és a legénység munkáját segítő, a hajó irányíthatóságát javító műszaki rendszert építenek ki.

A vezérigazgatótól megtudtuk, hogy a Szántód és Tihany közötti komp addig jár, amíg a jéghelyzet engedi. Ha nem fagy be a tó, vagy a máshol kialakult jég nem akadályozza a kompot, akár le se állnak a téli időszakban. Egyedül az év végi, év eleji ünnepek alatt lesz egy kis módosulás a menetrendben.

A téli időszakban mindkét révből óránként közlekedik a komp. Szántódról az első járat reggel hét órakor, az utolsó 17 órakor indul. Tihanyból 7.30 óra, illetve 17.30 óra az első és utolsó járat időpontja.

Az ünnepi menetrenddel a fentiek annyiban módosulnak, hogy december 24-én és 31-én utolsó komp Szántód-révből 15 órakor, Tihany-révből 15:30 órakor indul. 2015. január 1-én pedig az első komp Szántód-révből 10 órakor, Tihany-révből 10:30 órakor indul a másik partra.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.