Négycsillagos szálloda nyílik húsvétkor a Mátrában

Az elmúlt másfél évtized legjobb turisztikai évét zárta 2015-ben a Felső-Mátrához tartozó hat település - mondta a Turizmus Online-nak Stuller András, Mátraszentimre polgármestere. A vendégéjszakák száma meghaladta a százezret, a beszedett idegenforgalmi adó pedig az eddigi legtöbb, 35 millió forint volt.

A Mátraszentimrét, Mátraszentlászlót, Mátraszentistvánt, Galyatetőt, Fallóskutat és Bagolyirtást magában foglaló Felső-Mátra kitárult a látogatók előtt és tavaly hazánk egyik legvonzóbb turisztikai célpontja lett. Különösen az Alföldről – Kecskemétről, Nagykőrösről, Békéscsabáról, Debrecenből –, továbbá Érdről és Budapestről érkeztek a turisták a közkedvelt hegyvidékre. Érdekesség, hogy a hat településen alig több mint félezer állandó lakos él, viszont nyáron az itt tartózkodók száma elérte a négyezret.

Húsvétkor nyit az új, négycsillagos szálloda

Mindez részben annak köszönhető, hogy itt speciális a klíma, hiszen tavaly, amikor az utóbbi száz esztendő legmelegebb nyara volt, a Felső-Mátrában 5-8 fokkal alacsonyabb hőmérsékletet mértek, mint a fővárosban vagy a vízpartokon. A kellemes idő vonzotta a turistákat és természetesen az is, hogy 1300-1400 szálláshely közül választhattak az érdeklődők. Ezek különböző kategóriákba esnek, a négycsillagos hotelektől a falusi portákig igény szerint dönthettek a vendégek.

Stuller András arról is tájékoztatta lapunkat, hogy idén húsvétkor Mátraszentimrén nyitják meg az újabb négycsillagos szállodát, a Vadvirágot, ahol 40-50 vendéget fogadnak. Az új szálloda éttermében étkezhetnek és igénybe vehetik a wellness-részleget is. A következő két évben a hotel építése tovább folytatódik, így száz férőhelyesre bővítik a jelenlegi épületet.

Az utóbbi fél évtizedben a Leader-pályázatok révén panziókat nyitották Mátraszentimrén, Mátraszentistvánon és Bagolyirtáson is. Ezekkel a fejlesztésekkel főleg fürdőszobás apartmanokat hoztak létre. De tavaly nyitotta meg Galyatetőn új turistacentrumát a Magyar Természetjáró Szövetség is, ahol kerékpárkölcsönző és -szerelő műhely is várja a turistákat. A látványosságok száma is nőtt az elmúlt évben, miután egy vállalkozó ásványházat és kiállítást nyitott Mátraszentimrén. Ennek érdekessége, hogy nemcsak hazánk legmagasabb hegyének, a Mátrának, hanem a Kárpát-medencének az ásványait is bemutatja. Ugyancsak tavaly decemberben tárta ki kapuit Galyatetőn az Alkotóművészeti Alapítvány felújított üdülője, amely művészek alkotóházaként működik a Felső-Mátrában. Heves megyében egyébként Mátraszentimrén található az egyetlen szlovák nemzetiségi önkormányzat. Ez a turizmust is segíti, hiszen látogatható a szlovák tájház, valamint a vendéglőkben különleges szlovák ételeket is kóstolhatnak a látogatók.

Tanösvények, csillagászati bemutatók

A hat települést átfogó közös önkormányzat idén is fontosnak tartja, hogy karbantartsa a turistaútvonalakat, rendezvényeket szervezzen, közreműködjön az attrakciók fejlesztésében és helyi kiadványokkal segítse az érkező vendégeket – erősítette meg a polgármester. Ám napjainkban is komoly gondot jelent a Felső-Mátrába vezető állami fenntartású utak egyre romló állapota. Ezért fontos feladatot jelent, hogy ezeket az utakat a következő években folyamatosan felújítsák. Ennek érdekében az önkormányzat lobbitevékenységet folytat az érintett állami intézményeknél. Egyébként az elmúlt évben beszedett 35 millió forint idegenforgalmi adó nagy részét idén a turizmust érintő infrastrukturális és attrakciófejlesztésre fordítják. Rendezvényeket finanszíroznak, karbantartják a turistatáblákat, illetve új kiadványokat is készítenek. Így például hamarosan elkészül a "Négy nap – négy kerékpártúra" című kiadványuk, illetve a nyári turisztikai főszezonban nyitják meg a volt mátraszentimrei kőbányában a szabadtéri ásványkiállítást.

Tavaly sokan túráztak a Szénégetők, valamint a mátraszentistváni sípálya tanösvényen. A kedvező tapasztalatok alapján az idei nyáron is szerveznek csoportos túrákat idegenvezetők irányításával. Az önkormányzat megállapodott a Magyar Tudományos Akadémiával arról, hogy ebben az évben március és augusztus között – összesen hat hétvégén – a piszkéstetői obszervatóriumban csillagászati bemutatókat tartanak szakemberek közreműködésével. Ezek mellett nyáron újdonságként gyógynövénytúrákat is ajánlanak majd. Ezeken az érdeklődők megismerhetik a Felső-Mátra jellegzetes gyógynövényeit.

Arról is értesültünk, hogy az önkormányzat az idegenforgalom továbbfejlesztését szolgáló pályázatokat nyújt be 2016-ban. Mátraszentimrén szeretnének egy közös illemhelyet építeni, valamint a már meglevő gépkocsiparkoló-helyeket bővíteni. Ezek mellett a különböző rendezvényekhez kapcsolódó műszaki fejlesztésekre is törekszenek. Így például színpadokat, sátrakat, világító és hangosítóeszközöket vásárolnak. Ez évben egy több funkciós víztároló építésére is pályáznak támogatásért. A leendő létesítmény nyolcszáz méter magasan és 30-40 ezer négyzetméternyi területen valósul meg. Ott fürdőzést és horgászati lehetőséget is biztosítanak majd a vendégeknek. A víztároló tanulmányterve elkészült, és várhatóan egy-két év alatt meg is valósul.

Kétszáz férőhellyel bővül a szálláshelyek száma

A tavalyi év végén befektetőtársaságok régebbi szállodaépületeket vásároltak Mátraszentistvánon és Mátraszentlászlón. Ezeket az idén és jövőre újítják fel, így mintegy kétszáz férőhellyel bővítik a jelenlegi szálláshelyek számát a Felső-Mátrában. Sőt a Magyar Természetjáró Szövetség 2016-ban újjávarázsolja a galyatetői volt Vasas Turistaházat, amely több mint százéves múltra tekint vissza.

Azt is megtudtuk, hogy még ebben az évben a mátraszentistváni síparkban is jelentős fejlesztésre kerül sor. Ülőliftet építenek és működtetnek majd, amellyel megsokszorozhatják a sípályák kapacitását. Összességében a Felső-Mátrában lakók bizakodással tekintenek erre az évre, amelyhez jó alapot szolgáltat, hogy januárban a szálláshelyeket sokan látogatták. A hó, a téli túrák, a síelés és a wellness kedvező lehetőséget kínált a vendégeknek.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.