Rangos elismerés a BOTANIQ Turai Kastélynak

A BOTANIQ Turai Kastély az International Travel Awards 2021 nemzetközi megmérettetés „Legjobb Európai Kastélyhotel 2021” díjában részesült.

Az idén januárban szerzett Booking.com Traveller Review Awards 2021 elismerés után újabb nemzetközi turisztikai díjat kapott a BOTANIQ Turai Kastély, amely a „Legjobb Európai Kastélyhotel 2021” címet szerezte meg az International Travel Awards versenyen.

 

Mint az ezzel kapcsolatban küldött közleményükből kiderül, a KSA Tourism Marketing szervezet által megrendezett nemzetközi versenyen több mint száz ország szállodái és vendéglátó egységei indultak. Az első körbe a külföldi, turisztikai területen elismert szakemberekből összeállított, közel ötven tagú bizottság szavazata alapján jutott be a kastély. Az International Travel Awards versenye során több mint 3 ezer nevezés érkezett a világ számos pontjáról, amelyből összesen 500 nevező juthatott tovább a döntőbe, ahol a szakmai zsűri végül 200 indulót jutalmazott díjjal az egyes kategóriákban.

„Nagyon örülünk az elismerésnek, hiszen amellett, hogy egy nemzetközi, elismert szakemberekből álló zsűri döntését is tükrözi a végeredmény, a folyamat során a vendégeink is elmondhatták a véleményüket a szavazáson keresztül, ami közvetlen visszajelzést jelent számunkra”, mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel divíziójának vezetője.

 

Forrás: BDPST / Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.