Dr. Puskás Imre (Miniszterelnökség, helyettes államtitkár), Sághi Attila (elnök, Forster Központ) és Molnár Tamás (ügyvezető igazgató, Közép-dunántúli Fejlesztési Ügynökség) köszöntőjükben hangsúlyozták, hogy nemcsak épületet, hanem szellemiséget építettek újjá a most átadott konventben. Igazi turistavonzó látványosságot, szakrális és kultúrtörténeti varázskastélyt hoztak létre. Kiállításai bemutatják a remeteség XVIII. századi históriáját, a szerzetesek, munkával és imádkozással töltött életének puritán színtereit. Ezekkel szemben gondosan és igényesen díszítették a már régi pompájában látható csodás ünneplő ebédlőjüket, a refektóriumot. Megemlékeznek II. Rákóczi Ferenc és a francia, Grosbois-i kamalduliak kapcsolatáról. Láthattuk a gróf Esterházyak vadászkastélynak egykori nagyvonalúságot idéző berendezett termeit, a belső díszudvar eleganciáját, és megfürödhettünk a kis ajándékbolt levendula illatában.
A most átadott majki rekonstrukció csak egy állomás: a Nemzeti Kastély Programban 35 kastélyt újítanak fel. A 40 milliárdra tervezett költség jelzi, hogy a műemlékekre, a Budai Várra is, mint a magyar nép identitásának alapjára tekintenek. Cél, hogy a megmentett műemlékek hasznosuljanak, és önfenntartóvá váljanak. Az Oroszlány-Majkpuszta Remeteség jelentős lépéseket tett ennek érdekében, az Adventi hétvégeken jótékonysági rendezvényeket tartanak. A remeteházak bérléséről, a látogathatóságról és egyéb rendezvényekről a www.majk.hu honlap tájékoztat.
885 millióból újították fel a majki kolostort
Az Oroszlány-Majkpuszta Remeteség konvent épületének műemléki rekonstrukciója és turisztikai hasznosítása uniós támogatásból, 885 millió forintból valósult meg. A fejlesztés 2015 tavaszán zárul végleg, amikor elkészül a látogatóparkoló, és a bekötő út felújítása is.

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán
„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest
Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon
Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában
Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket
Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért
Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.

Új szakember a HotelPremio Group csapatában
Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben
Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Művészeti pályázat Tokajon
A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája
Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.