Ajánlat a magyar államtól a repülőtér megvételére
A Bloomberg információi szerint a repülőtér tulajdonosi köre további hivatalos tárgyalásokba kezd, így a lap szerint többségi tulajdont szerezhet a magyar állam a Budapest Airportban - akár még ez év végéig bezárólag, írja a Bloomberg információi alapján a hvg.hu hírportál.
Az információk szerint a magyar állam 51 százalékos többségi tulajdonrészt szerezne, a maradék 49 százalék pedig egy másik repülőtér-üzemeltetőhöz kerülne. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium, amely a kormány nevében a felvásárlást végzi, nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

2020-ban szóltak először a hírek arról, hogy a magyar állam visszavásárolna a repteret, 2021-ben pedig már arról volt szó, hogy megkezdődnek a reptér visszaszerzésének előkészületei. Kezdetben azonban a tulajdonos az AviAllance nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megváljon a reptértől.
2021 júliusában a Bloomberg arról írt, ajánlatot tett a magyar kormány. Idén áprilisban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter úgy nyilatkozott a témában az InfoRádiónak, hogy a budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, és magyar kézbe kell kerülnie. Nagy azt is hozzátette, a kormány elkötelezett a visszaszerzésben, az üzletet pedig még év vége előtt le lehet zárni.
A teljes cikk ITT található.