Az engedélyezési hivatal és az örökségkezelő központ is megszűnhet

Egy új tervezet szerint számos állami intézmény szűnhet meg idén júliustól jogutód nélkül vagy jogutóddal. Utóbbi közé tartozik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) és a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ is.

Ha a kormány elfogadja Lázár János tervezetét, akkor tizenhárom állami intézmény szűnhet meg jogutód nélkül, további hatvan pedig jogutóddal, vagyis ennyi olvadhat bele a fenntartó minisztériumba - írja a VS.hu a miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatójára hivatkozva. A megszűnés nem jelenti az adott feladat megszűnését. A döntés közel 50 ezer embert érint, így elbocsátások is várhatóak - olvasható az oldalon.

A VS.hu megszerezte a listát, mely szerint az alábbiak szerint alakulhat a háttérintézmények sorsa, amennyiben elfogadják a tervezetet:

Július 1-jétől jogutód nélkül szűnhetnek meg az alábbi intézmények:

Magyar Nyelvstratégiai Intézet
Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete
BM Nemzetközi Oktatási Központ
Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság
Országos Közegészségügyi Központ
Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Nemzeti Művelődési Intézet
Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ
Hermann Ottó Intézet
Külügyi és Külgazdasági Intézet
Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet

Július 1-jétől az irányító minisztérium lehet a jogutód az alábbi intézmények esetében:

Nemzeti Kommunikációs Hivatal
Igazságügyi Hivatal
Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ
Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Országos Epidemiológiai Központ
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Türr István Képző és Kutató Intézet
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
Oktatási Hivatal
Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ
Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet
Országos Egészségbiztosítási Pénztár
Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet
Hagyományok Háza
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
Haszonállat-génmegőrzési Központ
Növényi Diverzitás Központ
Földmérési és Távérzékelési Intézet
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
Országos Meteorológiai Szolgálat
HM Védelmi Hivatal
HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal
HM Hatósági Hivatal
HM Védelemgazdasági Hivatal
HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala
Balassi Intézet
Nemzeti Befektetési Ügynökség
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Nemzeti Akkreditáló Hatóság
Közlekedésbiztonsági Szervezet
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Nemzeti Sportközpontok

A Veritas Intézet lesz a jogutód

Nemzeti Örökség Intézete
Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Valamennyi tárca jogutód lesz

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

Az MNV Zrt. lesz a jogutód

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ lesz a jogutód

Országos Vérellátó Szolgálat

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a jogutód

Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

2017. január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Forrás: vs.hu


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.