Frissítve - Csak turistáknak emelnek jegyárat a BKK járatain

Jelentős mértékben nő azoknak a jegyeknek az ára, amelyet főként a turisták váltanak a BKK járataira.

Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében leszögezte, hogy a vonaljegyek és a bérletek ára marad Budapesten a 2014 januárja óta érvényes szinten. Csupán a főleg turisták által vásárolt termékek, például a 24 vagy 72 órás jegyek és a pótdijak fognak emelkedni - írja az Index.

Az MTI tájékoztatása szerint szeptember 1-jétől a 24 órás jegy 1650 forint helyett 2500 forintba kerül, a csoportos 24 órás jegy ára 3300-ról 5000 forintra nő, a 72 órás jegy 4150-ről 5500 forintra, a hetijegy ára pedig 4950-ről 6500 forintra emelkedik.

A napijegyek közül nem változik az iskolás csoportok által használható kedvezményes csoportos tanulójegy ára és az 5/30 BKK napijegy ára, továbbá a rendezvényhez kapcsolódó jegyek ára - tartalmazza a határozat. A közgyűlés döntése szerint változnak a pótdíjak is. A helyszíni pótdíj 8 ezer forintos összege 12 ezerre nő, a nem a helyszínen fizetett pótdíj 16 ezer forintról 25 ezerre, a 30 napon túli befizetés esetén alkalmazandó 32 ezer forintos összeg pedig 50 ezerre emelkedik.



Nem emelik a vonaljegyek és a bérletek árát, mert a városvezető szerint nincs olyan áremelés, ami megoldaná a budapesti közösségi közlekedés finanszírozási problémáit. A főpolgármester úgy látja, a legnagyobb gond az infláció és elszálló energiaárak mellett az, hogy az állam folyamatosan egyre kevesebb részt vállal a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásából.

Ez a szám a többi európai országhoz képest is jóval szerényebb Karácsony szerint, viszont egyvalamiben élen jár a többiekhez képest: a város saját forrásainak az elvonásában.




Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.